Nyolc első találkozás

A film eredeti címe: 8 первых свиданий


A felirat tulajdonságai:
FPS: 24.
A felirat nyelve: magyar,
kiterjesztése: srt.











A "Nyolc első találkozás" egy 2012-ben készült orosz vígjáték. Amikor megláttam a film főszereplő-
nőjét, Okszana Akinysinát, az jutott az eszembe: „Hogy telik az idő!”. Valamikor láttam egy filmet, aminek ugyanez a hölgy volt a főszereplője. Igen ám, de akkor még bakfiskorú volt, most tudatosult bennem, hogy érett hölggyé vált. Hát igen, nem fiatalodunk (és ez ugye természetes is), de hogy ennyire rohanna az idő...

Nővérek. 2001.

A film amiben először láttam, az ifjabb Szergej Bondrov által írt, rendezett (sőt még szerepelt is benne, igaz csak mel-
lékszereplőként) Nővérek (Сёстры) című film volt. Ebben alakította Szvetát, egy bűnöző lányát. Apja kiszabadul a börtönből, de a család ünneplését megzavarja az a tény, hogy volt társai jelentős pénzösszeget követelnek a frissen szabadulttól. Nem tréfálnak, ezért Dina (Kátya Gorina ala-
kítja) megkeresi Szvetát (mivel külön élnek, hiszen csak fél-

testvérek), és a segítségét kéri. A két lány, két külön világ. Ez nem csoda, hiszen az egyikük (Dina) körülbelül tíz éves, míg a másik lány tizenhárom. Más érdeklődési kör, illetve a nagyobbik lány épp abban a korban van, amikor teher számára a kisebb gyerekekkel való foglalkozás (Erre még rájön „az apám elhagyott engemet, és új családja van aki te vagy…” életérzés is.) De a nehézségek, az hogy menekülniük kell az üldözőik elől, összehozza a lányokat. Az idősebb számára természetes lesz, hogy gondoskodjon féltestvéréről. A filmben  meg-

elevenedik a ’90-es évek Oroszországa. Lepusztult épületek, koszos, piszkos utcák, és a létbizony-

talanság. A film az első (és utolsó) rendezése volt az ifjabb Bondrovnak. Jelentős sikereket ért el az alkotás, a velencei fesztiválon díjat is nyert. Akinysinának ez volt az első filmes szerepe, és megkapó az a természetesség amivel a karakterét megszemélyesítette.

Pontosan nem tudnám megmondani, hogy kiadták-e Magyarországon DVD-n ezt a filmet, vagy csak valamelyik televízió mutatta be, de az biztos, hogy szinkronosan láttam. Akinek lehetősége van nézze meg ezt a filmet (is). Megéri.

De kanyarodjunk vissza, a bejegyzés témájához!

 Maga a film története nem túl bonyolult, de hát melyik vígjátéké az?

 Vera és Nyikita nem  ismerik egymást, soha nem is találkoztak még. Hogy mégis mi a közös bennük? Hát csak annyi, hogy mindketten ugyan ott akarják megünnepelni életük egyik legfontosabb eseményét… Vera, egy sikeres televíziós személyiség, akinek sikeres önálló műsora van, feleségül fog menni szerelméhez Konsztantyinhoz, aki híres teniszező. Nyikita, aki  állatorvos, megkéri Ilona (aki meg plasztikai sebész) kezét. Minden a legnagyobb rendben van, a barátok és a barátnők mind örülnek a várható frigynek. Azonban minden megváltozik azon a reggelen, amikor Vera Nyikitával együtt ébred fel, ugyanabban az ágyban… Persze nem mehetnek tovább a dolgok úgy, ahogy eddig mentek. Az amit mindketten boldogságnak gondoltak, elmúlik... Ezzel kezdetét veszi egy új történet, hiszen vannak dolgok amiken nem léphet csak úgy át az ember. Nem tudni, hogy végül mivé fajul a dolog. Tönkreteszi-e őket, és személyes életüket ez a változás, vagy esetleg elkezdődik valami, valami ami talán más lesz mint az eddigi életük…

A bejegyzés elején nem említettem, de ehhez a filmhez a feliratot Amundsen készítette el. Így, (jó) szokás szerint következzék az ő vélemény a filmről:

>>Ezt a filmet egy felkérésre kezdtem fordítani, nagyon nagy ellenérzésekkel. Mi közöm van nekem az úri moszkvai középosztály (média személyiség, plasztikai sebész, állatorvos, teniszjátékos) mulatozásához, koktélozásához, okostelefonjához, intelligens házához, szuper lakásához? Semmi. Megnéztem a film saját dalát (divatosan szólva OST), amit Vera Brezsnyeva (semmi köze nincs az egykori pártfőtitkárhoz), az orosz területen szupersztárnak számító ukrán énekesnő ad elő.

 Úgy éreztem, az egész tele van klisékkel. A film is, a klip is, a körítés is. Nem értettem, erről miért kell az x+1-edik filmet leforgatni. Amerikától Európáig párszor már elmondták, elénekelték mindezt.

Pár nap kellett, hogy megtaláljam benne az értéket. Ez a film a sorok között próbál üzenni. Talán az jobban veszi az adást, aki átélt már hasonlót. Nem feltétlenül ugyanezt, ami a történetben van, de hasonlót. Továbbá a filmben nagyon érdekesen és finoman megvan a mai orosz celebvilág és elit kemény kritikája, amely kritika nyugodtan átlépheti a határt (át is lépi) és ezzel a mai világ felszínességének kritikájává is válik. Persze kissé egyszerűsítve és nyilvánvalóvá téve, például az esküvői ruhaválasztásnál a giccses (gazdag) és az ízléses (egyszerű) szembeállításával, vagy a természetes szépség (Vera) és az agyonplasztikázott műszépség (Ilona) összehasonlításával.

A kritikák egybehangzóan elismerően nyilatkoznak a két főszereplő játékáról. Okszana Akinysina kapcsán külön kiemelik, hogy korábbi filmjei alapján meglepetésnek számít az ilyen jellegű műfajban való szereplése. Vlagyimir Zelenszkij nagyon a helyén van, hozza azt, amit "elvárnak" tőle. Ez ő, tulajdonképpen nem is kellett sokat hozzátennie a szerephez. A filmben rengeteg különféle zene hallható, látható. Vera Brezsnyeva, Stas Mikhailov, Grigorij Leps, Soso Pavliashvili, Dayneko. Gyakorlatilag bárki (mármint az orosz közönség közül bárki, hiszen számunkra ezek a nevek nem sokat mondanak) megtalálhatja a kedvenc zenéjét a filmben. A kritikák nem kevés iróniával tesznek említést arról, hogy a forgatókönyvírók listája olyan hosszú, mint máshol egy egész stáblista. De alapjában véve megállapítják, hogy a korábbi "próbálkozásokkal összehasonlítva" (Hitler kaput, Rzsevszkij Napóleon ellen) ez a film az, amire az orosz közönség igazán vevő tud lenni.<<

Néhány kép a filmből:

 Szereplők:

Okszana Akinysina – Vera,
Vlagyimir Zelenszkij – Nyikita,
Jekatyerina Varnava - Ilona
Denisz Nikiforov – Konsztantyin,
Oleszják Zseleznyák – Zinaida,
Jevgenyij Kosevoj – taxisofőr,

Szvetlana Hodcsenkova – taxi utasa,
Viktor Vasziliev – Alekszej.

 A filmet rendezte Dzvid Dodszon, és Alekszandr Maljarevszkij.
A forgatókönyvet Mihail Szavin, Jurij Kosztjuk, Dmitrij Grigorenko, Timofej Szaenko, Vlagyimir Zelenszkij, Borisz Sefir, Andrej Jakovlov írták.

A filmet fényképezte Brjusz Grin.
A filmet elkészülte körül bábáskodott a Kvartal 95 (Amely társaság a Rzsevszkij Napolóen ellen című vígjátékot is jegyezte.) is.
És egy kis ínyencség a felirat készítőjétől:
"Trágár kifejezések csak az újabb orosz filmekben fordulnak elő. A "8 első találkozás"-ban a trágár szövegek nem is annyira trágárok. Vaciláltam kicsit, de kinti ismerőseim tanácsát kikérve, leírták, hogy azok a kifejezések inkább kedveskedőek, tréfásak. A пись esetében volt egy kettősség, mert az mindkét nem nemi szervének kedves kifejezése (szó szerint ezt írta egy moszkvai ismerős). Egyedül Ilona degradáló kifejezése lehetett volna durvább, amit én "pöcs állatorvos..." -ként fordítottam. A durvább változat talán ide sem fért volna bele.
Amikor Nyikita azt mondja, hogy nem vagyok önjáró - самоход - az meg ugye azt jelenti, hogy egyedül nem tudja férfiasságát bizonyítani, mivelhogy Ilona kiszállt az ágyból és elsietett. Ezt nem tudtam jobban lefordítani."

A film magyar nyelvű feliratát megtalálhatjátok itt...

Moszkvai séta

A film eredeti címe: Я шагаю по Москве

A felirat tulajdonságai:
FPS: 29,970.
A felirat nyelve: magyar,
kiterjesztése: srt.

Egyszerre van könnyű és nehéz dolgom ezzel a filmmel kapcsolatban. Könnyű, hiszen erről az alkotásról kimerítő tájékoztatást írt Pasanyov a blogján. Nehéz a dolgom épp azért, mert mit is írhatnék még erről a filmről. (Persze, még az a variáció is fenn állhatna, hogy úgy teszek, mintha a nevezett írást nem is ismerném. Esetleg forrás megjelölés nélkül „idézhetnék” belőle. Ahogy látom, a magyar internetes társadalomban ez elég elterjedt szokás. De számomra rendszeridegen. Úgy gon-

dolom, hogy az a legkevesebb, hogy más tollával nem ékeskedik az ember. A más által befektetett munka, idő és ismeret megbecsülésének legkisebb jele, hogy az ember elismeri, és feltünteti a for-

rást. Persze, tudom, hogy a legtöbb hazánkfia számára ez egyáltalán nem természetes. De ez en-

gem egyáltalán nem zavar, én továbbra is igyekezni fogok a mások munkáját megbecsülni. Úgy gon-
dolom, hogy legtöbb, és legmélyrehatóbb változások az emberek gondolkodásában, és viselkedésé-
ben mindig kicsiben kezdődnek el. Nem várni kell a másikra. Az értékrend az amit megélünk, és nem az amit hirdetünk. Mindez nem naivitás részemről, hanem inkább idealizmus. Ezt elismerem. Sőt! Vállalom is. Én nem szeretnék kiégett, cinikus emberré válni…)

Úgy gondoltam az lenne a legjobb, ha elolvasnátok a Kinok55-ön található bejegyzést, ami itt található. Ennél jobbat, szebbet én soha nem tudnék írni a filmről.

Pasanyov munkájának kiegészítéseként szeretném leírni nektek néhány mondatban a véleményemet a filmről.

Nagyon hangulatos alkotás. Élveztem minden percét a filmnek. Nem a történet összetettsége az ami megfogott, hiszen maga a cselekmény nem túl bonyolult, az események lineárisan követik egymást. Ami igazán megfogott a filmben, az maga az alkotás hangulata. Egy vidám film, amitől valahogy az ember könnyűnek, és fiatalnak érzi magát. Amikor először végignéztem a filmet, a legvégén olyan érzésem volt, hogy ezt még egyszer, minél hamarabb, meg kell néznem újra. Teljesen a mű hatása alá kerültem.

Ehhez a filmhez két magyar felirat is készült. Két különböző személy, egymástól függetlenül kezdett hozzá, és közel egy időben fejezte is be.

Az egyik Pasanyov volt, a másik Amundsen.

Én először a Pasanyov-féle felirattal láttam az alkotást. Néhány nappal később kaptam egy e-mailt egy, akkor még számomra ismeretlen személytől. A Fekete Macska kapcsán keresett meg. Ahogy szoktam, kutyafuttában elolvastam a levelét, és (ahogy szoktam) egy  kicsit félre is értettem az ü-

zenet egyik részletét. Így aznap még néhány levelet váltottunk is egymással Amundsennel. Ő ekkor, tőlem tudta meg, hogy nem sokkal előtte valaki már készített egy feliratot a filmhez… De ez a levél-

váltás egy új „korszakot” indított el a blog életében. Többször leírtam, hogy semmi ingerenciám nem volt ahhoz, hogy blogot írjak. Elismerem, van egy-két kedvenc blogom, amelyeket időnként felkere-

sek, de ebbe a műfajba nem kívántam volna belefolyni. Úgy gondoltam, hogy egy orosz filmekkel fog-
lalkozó oldalba „bedolgozhatóak” lennének az általam elkészített, elkészítendő feliratok is. Jó gondo-
latnak tartottam volna, ha annak az oldalnak a  „Felirat szekció” című része bővült volna a munkáim-
mal. A technika ördöge közbeszólt… (Részletek az Előszóban.) Így elkezdtem saját magam irogatni, a feliratokról, a filmekről. Kezdettől fogva szerettem volna, hogy ne csak az én munkáimról szóljon a dolog. Ezért a repertoár bővítésének esetleges módján folyamatosan gondolkodtam. Szerettem volna saját morális elveimmel összhangba hozni a terveimet. Ezen időszakban keresett meg Amundsen. Kezdeti levélváltásunk végén tett egy ajánlatot nekem. Nagyon megörültem, mert én is pont azon gondolkodtam, amit felajánlott. Éppen csak hezitáltam, hogy hogyan kellene megkérdezni őt, úgy hogy ne tartsa tolakodásnak a kérésemet. Így, megkönnyítette a dolgomat. Kezdeményező kézsége, véleményem szerint a blog javára vált. Kezdetektől törekedtem arra, hogy minél „színesebb” legyen a kínálat. Ezt segíti, kiegészíti Amundsen a munkáival. Mindig is tetszettek a választásai. Neki kö-
szönhetően már több olyan filmet megtekinthettem, melyről lehet (szinte biztos), hogy soha nem is hallottam volna. Mindezt csak azért írtam le nektek, mert számomra ezek a dolgok is ehhez a film-
hez kapcsolódnak… (És hát az alapkoncepcióm is az volt, hogy impresszív élményeimről fognak főként szólni a bejegyzések. Hát igen, azért ettől már egy ideje eltávolodtam…) Remélem, nem zavart senkit, hogy néhány személyes dolgot is leírtam a Moszkvai séta kapcsán.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a filmet.

Ha még nem láttad, ne hagyd ki!

Szerintem megéri!

Képek a filmből:

 

 

 

 Feliratot a filmhez itt találhattok.

Fizetés nélküli szabadság

  A film eredeti címe: Отпуск за свой счёт





A felirat tulajdonságai:
FPS: 25.
A felirat nyelve: magyar.
Kiterjesztése: srt.

Ez a film visszavisz minket az időben. A nyolcvanas évek boldog elejéhez. Ha a személyes véleményemre kíváncsi valaki... hát szerintem ez egy kedves film. Nosztalgikus érzéseket indukál. A gyerekkorom jut róla az eszemben. Ezt egyrészről az ismerős színészek, másrészről az ismerős tárgyak (Ikarusz busz például) okozhatják... A film "különlegessége", hogy szovjet-magyar koprodukcióban készült. Ez csak nekünk, magyaroknak lehet szokatlan. A szovjet filmkészítők időről-időre "összedolgoztak" a szocialista tábor többi filmes alkotóival. Elég ha csak  például Jurij Nyikolájevics Ozerovnak a 2.világháborút feldolgozó alkotásaira gondolunk (Felszabadítás, Moszkvai csata, Sztálingrád,), melyekben jelentős szerepekben foglalkoztatták az NDK érdemes filmszínészeit is.

A magyar vonatkozása a filmnek nem merül ki abban, hogy magyar színészek is szerepelnek benne, hanem a film elkészítésének minden fázisában tevékenyen részt vettek a korabeli magyar szakemberek. Forgatókönyv megírásától (Valentyin Azernyikov és Polgár András munkája) kezdve, a sminkesen át, az operatőrön keresztül, a film zenéjének szerzéséig (a filmzene Alekszej Kozlov, és Viktor Máté közös munkájának eredménye)...

A "Fizetetlen szabadság" egy kétrészes, Oroszországban a mai napig népszerű, játékfilm. Egy romantikus komédia. Legelőször 1982. január 1.-én mutatták be, az akkor még, szovjet televízióban. Azóta számtalanszor megismételték (legutóbb ez év szeptemberében). Népszerűsége töretlen.
Érdekes, hogy nálunk nem igazán ismert ez az alkotás, mindössze egyetlen egyszer, 1983-ban volt adásban. Bár elméletileg van, pontosabban volt, magyar szinkronja (Amundsen e miatt a tény miatt, majdnem nem készítette el a feliratot), még sincs a köztudatban nálunk. A film magyar származású főszereplőjének, Kalocsay Miklósnak egyetlen életművével foglalkozó magyar nyelvű forrásnál sem találtam, még hivatkozást sem erre e filmre (nem így az orosz forrásoknál!).

A film cselekménye szerint, Kátya , aki óvónő egy távoli vidéki városban, és Moszkvába utazik, hogy találkozzék Jurij-jal. A lány lelkes és romantikus. Megtalálja a férfit, és megismerkedik Jura barátjával, a magyar Lászlóval. Miután a férfiak Magyarországra utaznak, Kátya elhatározza, hogy utánuk utazik...

Úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb része következik ennek a bejegyzésnek!
Hiszen a felirat készítőjének sorait olvashatjátok:
"Amikor oroszokkal beszélgettem, vagy leveleztem és szóba került, hogy ki milyen színészt ismer a másik országból, rendszeresen említették Kalocsay Miklóst. Nem értettem miért annyira ismert abban az országban az a magyar színész, akit sajnos mi magunk is szinte teljesen elfelejtettünk. Hiszen mindössze 20 évig tartott a pályafutása, 1991-ben elhunyt. Játszott a Várszínházban, a Nemzeti Színházban, majd Szegeden és nagyon rövid ideig a Ruszt József vezette Független Színpadon. A Televízióban sokat szerepelt , feledhetetlen számunkra Kuckó-beli szereplése Dorisz kutyájával. Ennek ellenére manapság kevés szó esik róla. Néha látható egy-egy színházi felvétel, amiben szerepel, de filmjeit - és főleg ezt a filmet - szinte teljesen elfelejtették. Pedig ez az a film, ami miatt Kalocsay Miklós olyan népszerűvé vált a Szovjetunióban, népszerűsége pedig a mai napig is töretlen.

A „Fizetés nélküli szabadság”, olyan, mintha a magyar színházi és filmes adatbázisok számára nem is létezne, bár a szereplőgárdában és stáblistában igen sok, jól hangzó név, olvasható. (Viktor Máté, Velenczey István, Horváth József, Csűrös Karola, Horesnyi László, Pásztor Erzsi  és a három éves Ábel Anita – elnézést azoktól, akiket itt nem soroltam most fel). Közülük Pásztor Erzsi és Horváth József is Kossuth-díjasok.
A film kötelező darab a retró szerelmeseinek. A második rész Budapestje és Magyarországa visszaadja az igazi 80-as évek hangulatot. Panel, Knézy Jenő NSZK-Magyarország meccsközvetítése, Lada, Volga, MALÉV no és persze az Ikarus, ami a film egyik alapmotívuma, még az orosz DVD kiadás borítóján is ez van.
A filmmel feladtam azt az elvemet, hogy nem fordítok olyat , aminek egykor, 30-40 évvel ezelőtt volt magyar szinkronja. Illetve elkanyarodtam Viszockij világától is. Külön kihívás volt a "szokásosnál gyorsabb", pörgős orosz párbeszédek fordítása. Ezzel a későbbi-újabb gyártású orosz filmek fordítóinak napi szinten meg kell birkóznia – igen, fizikailag is érezhető, gyakorlatilag mérhető a régi filmek „lassúsága”, párbeszédeinek kimértsége az újabbakhoz képest.
Egy nagyon sajátos, szovjet-orosz megoldással találkoztam a filmben. A magyar szereplők eredeti hangjára egy jellegtelen, hangsúlytalan, hadaró orosz női vagy férfi hang alámondást mond. A DVD-kiadás is így jelent meg. Próbáltam a néha teljesen elnyomott eredeti magyar beszédet feltüntetni a feliraton, nem volt könnyű. Állítólag az orosz területen teljesen bevált volt ez a módszer, az alámondást technikailag jóval egyszerűbb volt kivitelezni, mint a feliratozást. (Gondoljunk csak bele a VHS korszak alámondásos filmjeibe, elég volt a hangsáv alá keverni a beszédet. A feliratozáshoz most is technikai háttér kell, hát még akkoriban.) De visszatérve erre a filmre, sajnos ezzel a hangalámondásos megoldással a filmbe úgy belenyúltak, hogy a művészi értéke - szerintem - csökkent.

A figyelmes néző néhány hibát fel tud fedezni a filmben. Például Katja Moszkvában sétál, bemegy egy hivatalba, majd kijön a budapesti Rákóczi útra, majd ismét bemegy egy orosz céghez. Aztán az említett Ikarus busz Újpest felől a Váci út felé megy, majd hirtelen a Csömöri úti felüljárón halad vissza, Újpalota felé. Külön csemege az újpalotai jelenet, hiszen a Zsókavár utcai szerpentinen, amin ma már gyalogost sem látunk közlekedni, egy Lada megy felfelé. Hát, éppen hogy elférhetett ott, gondolom a film kedvéért csinálták ezt a jelenetet. És még sorolhatnám az apró, finom részleteket, de jobb ha nem lövök le minden poént. Igazán szívből kívánok mindenkinek jó szórakozást ehhez a kétrészes filmhez."

A film szereplői:

Olga Melihova – Katja,

Igor Kosztolevszkij – Jura,

Kalocsai Miklós – László,

Ludmilla Gurcsenko – Ada Petrovna,

Jelena Romanova – Léna,

Vlagyimir Baszov – Evdokimov, Misa bácsi,

Marianna Sztrizsenova – Jura anyukája,

Ella Nekraszova – Léna anyukája,

Pásztor Erzsi – László nagymamája,

Lija Ahedzsakova – Irina Petrovics, Jura másodunokatestvére,

Horesnyi László – Géza, Irina férje,

és még sokan mások...

És most néhány információ következik a főszereplőkről.

Olga Vilgelmova  Melihova  1961.szeptember 28.-án született Leningrádban. Az 1980-as Тростинка на ветру című film az első alkotás amelyben szerepel. Az 1981-es „Fizetés nélküli szabadság” az amely meghozza a népszerűséget, és elismertséget a hazájában. A nyolcvanas évek folyamán több filmben is szerepelt. Annak ellenére, hogy elismert, és megbecsült színésznőnek számított, úgy döntött, hogy színészi karrierjének véget vett. Az emberek nem nagyon jártak színházakban, és 1993-ban Olga Melihova otthagyta a színpadot.Egy Szentpétervár környéki kis faluba költözött és egy ismerőse segítségével egy bútorokkal kereskedő vállalathoz ment el dolgozni. A 2006-os „Szovjet mozi titkai” című dokumentumfilm készítésének időpontjában is ott dolgozott, mint vezető. Ebben a riportfilmben Bajza Viktóriát, Kalocsay Miklós akkori feleségét (aki szintén szerepel a filmben, Magdát alakítja) is megszólaltatták, Olga Melihova viszont nem akart nyilatkozni. Végül 2008-ban, az orosz egyes csatorna egyik dokumentumfilmjében ( Egy színész, egy szerep) vallott a döntésének indokáról. Ami nem más mint a peresztrojka utáni időszak gazdasági nehézségei. Ebben az időben az egész orosz társadalomra a depresszió volt a jellemző (ennek okai között a nehéz gazdasági helyzet mellett, a Szovjetunió felbomlásával járó trauma is jelentős szerepet játszott. Az oligarhák megerősődése is jellemző erre az  időszakra. Véleményem szerint, a tőzsde összeomlás [1998] után gyökeres változás áll be az országba. Nem elhanyagolhatóan magának a krach-nak a következménye a bel- és külpolitikai irányváltás.[Ha megengeditek egy személyes élményt megosztanák veletek ezzel kapcsolatban. Amikor egy orosz mérnökkel beszélgettem az orosz gazdaságról , kicsit szemrehányóan {talán nem is ez a legmegfelelőbb szó erre, inkább az, hogy szomorúan nézett miközben erről beszélt. Nem tartom kizártnak, hogy személyes életének nem a legboldogabb időszaka volt ez az időszak.}mondta, hogy nekünk, magyaroknak „köszönhetik” a krach utáni elszegényedést. Értetlenkedésemre az mondta, hogy Soros György {a György név kimondása nem volt könnyű számára, valószínűleg nem volt biztos benne, hogy helyesen ejti ki magyarul a nevet.} magyar, és az ő spekulációja miatt dőlt be a rubel. Ugyanakkor ez után az esemény után megváltozott az orosz gazdaságpolitika is. E változás sikerességéhez nagyban hozzájárult a szénhidrogének árának emelkedése is… De ezek másfajta blogok témájához köthető események…]).

Kalocsay Miklós 1950.április 17.-én született Budapesten. A Színművészeti Főiskola után először  a Madách Színháznak volt a tagja. Színházi és filmes tevékenysége jelentős.1991.december 2.-án halt meg.

A mai napig mondhatni kultusza van ennek a filmnek Oroszországban. (Egyébként is az a benyomásom, hogy ők a mai napig jobban ismerik a filmjeinket, mi mi az övéiket. Nem is olyan régen láttam, hogy az egyik Csányi Sándor főszereplésével készült filmünk [címet nem írnék, mert én magam kavarom a mai magyar filmek címeit...] is elérhető, igaz feliratosan.

A Mozgó Világ online 2012. márciusában Dalos György Összeesküvések című cikkében a következőkez olvashatjuk a filmről:

"E nem túl igényes történetben a mából nézve az a legérdekesebb, hogy a késő kádári Magyarország egyenesen paradicsomszerű helyszínként jelenik meg benne. Budapest az árubőség, a jó kedély és a nyugatias nyitottság fővárosa, ahol a hangerősítőkből a Boney M muzsikája árad. A szovjet turistacsoport elragadtatottan bámulja a Halászbástyát, a Lánchidat, a Hősök terét, majd a buszra szállva az idegenvezető vezényletével önfeledt kórusban énekli Géna krokodil születésnapi dalát:

vígan harmonikázunk a járókelők szeme láttára,
csak az a baj, hogy az embernek évente egyszer
és nem többször van születésnapja.

Amilyen csodálatos a világ, éppoly múlékony, s ehhez a filmhez is hozzátesz valamit a múlás melankóliája. A szovjet rendező, Viktor Tyitov, a magyar forgatókönyvíró és operatőr (Máriássy Ferenc), valamint a legtöbb főszereplő már nincs az élők sorában. Az idegenvezető nőt alakító ragyogó Ljudmila Gurcsenko két éve, a narrátori szövegét mondó Vjacseszlav Tyihonov (= Stirlitz) három éve halott. Mindnyájuknál fiatalabban ment el a László szerepére kiszemelt Kalocsay Miklós (1950–1991), aki huszonhárom évesen, a szegedi Szabadtéri Játékokon lehetett Rómeó, ám egy gyereknemzedék szemében a Kuckó házigazdájaként vált emlékezetessé. De nemcsak az emberek merülnek el az árnyékvilágban, hanem a letűnt kor tárgyi környezete, lakberendezése, ruhadivatja és nem utolsósorban járművei is. Például az Ikarus busz, amelynek volánjánál László ül, ma már merő historikum éppúgy, mint a Malév, amelynek akkor még Tu-154-es gyártmányú szovjet gépe kétszer is felszáll a filmben, vegyes érzéseket keltve mindenkiben, akit az a kétes szerencse ér, hogy egy régi világ utókorához számíthatja magát"

Mit is lehetne írni egy kritikus írásáról?
A felirat készítője felhívta a figyelmemet, arra hogy a cikkbe hivatkozott zenekar (Boney M) egyetlen muzsikája sem szerepel a filmben. Engem, akit az egyik munkatársam nemes egyszerűséggel csak "zenei analfabétának" hív (nem azért, mert esetleg nem tudnák kottát olvasni, mert szerintem menne a dolog, hanem azért mert a nagy slágereknek az előadóit nem igazán ismerem névről.), nem merek ilyen kérdésbe belemenni. Egy szó mint száz, Amundsen felhívta a figyelmemet arra, hogy a Mr.Walkie Talkie - Be My Boogie Woogie Baby-je, és az Ottawan - Hands Up-ja hangzik fel a filmben.

Az meg, hogy nosztalgikus érzéseket is fel tud ébreszteni a  film (már annak akit ez életkora miatt érinthet), álláspontom szerint inkább erénye az alkotásnak, mint hátránya. Lehet fanyalogni is e miatt akár, de nekem nagyon jó érzés volt megnézni a filmet.
Jó szórakozást kívánok hozzá nektek!

A feliratot megtaláljátok itt, és a filmet pedig... 


Szeretném megköszönni Amundsennek az általa elkészített feliratot, és azt a segítséget is, amivel a bejegyzés elkészítéséhez hozzájárult. Nagyon köszönöm!

 

Függőleges (újratöltve)

A film eredeti címe: Вертикаль.
A film nyelve: orosz.
A felirat tulajdonságai:
FPS: 29,970
A felirat nyelve: magyar,
a felirat kiterjesztése: srt.













A Függőleges című filmhez is Amundsen készített feliratot. Nem most, hanem még tavaly. A Rzsevszkij Napóleon ellen című filmhez tartozó bejegyzésben "szorítottam" akkor neki helyet. A bejegyzés közzététele után, már tudtam, hogy hibát követtem el. Nem lett volna szabad a két filmet egy bejegyzésbe szerepeltetnem. Nem csak azért mert két, egymástól mindenben különböző alko-
tásról van szó. Ezért is örültem Amundsen felvetésének, hogy a Feliratok fül mögött található összes filmhez legyen egy önálló bejegyzés. Viszont nem kívántam a már kész ismertetőt még egyszer közzétenni. De mert már írtam egyszer erről a filmről, így egy kicsit rövidebb lesz ez a bejegyzés.
Emlékeztetőül itt tudjátok még egyszer elolvasni az első írást. A könnyebbség kedvéért annyit megjegyeznék, hogy a kék hátterű írást keressétek.
A film története egy csapat fiatalemberről szól, akik a Kaukázusba utaznak. A céljuk elsősorban a hegymászás, másodsorban a mindennapi robotból való kikapcsolódás, feltöltődés. Persze, hogy nem lesz ez azért olyan egyszerű dolog... Hiszen bár tapasztalt hegymászókról van szó, azért az időjárás közbe szól... Pedig minden olyan szépen indult... A csoport négy tagja elindul meghódítani a csúcsot. Ketten, Vologya  a rádiós és Larissza az orvosnő lenn maradnak a táborban. Vologya üzenetet kap, hogy egy ciklon közeledik, és ő feladatának megfelelően tovább is adja a csúcs felé törő társainak. Igen ám, de az információ elakad...

A film első megtekintésekor nagyon megfogott a legutolsó jelenet.
A megpróbáltatásból hazatérők leszállnak a vonatról, és elvegyülnek  a peronon lévő tömegben szinte teljesen "felolvadnak". Számomra teljesen olyan érzés volt, mintha az alkotók azt szerették volna kifejezni, hogy a film hősei a rendkívüli kalandok után, a nyüzsgő, rapszodikus mindennapok világában megérkeztek.
Közben Viszockij dalát hallgathatjuk (illetve a felirat készítőjének köszönhetően olvashatjuk is a dal szövegét), a képi hatás és a dal együtt fenséges érzést vált ki az emberből. A néző szinte átéli a hazaérkeztünk életérzését.

Azok akik belefáradtak a gyors snittek világába, azok nem fognak csalódni ebben a filmben!

Szereplők:
Vlagyimir Viszockij - Vologya,
Gennagyij Voropajev - Gennagyij,
Larissza Luzsina - Larissza,
Georgij  Kulbus - Lomov,
Margarita Koseleva - Rita,
Alekszandr Fadejev - Nikitin,
Buhuti Zakariadze - Visszarion,
Raszmi Dzsabrailov - Jurtajkin.

A forgatókönyvet Szergej Taraszov és Nyikoláj Rasajev írták. Sztaniszláv Govoruhin és Borisz Durov rendezték. A filmben elhangzó dalokat írta és előadja Vlagyimir Viszockij.

A film feliratát megtalálhatjátok itt.

A Fekete Macska Bandája

A film eredeti címe: Место встречи изменить нельзя
A film eredeti nyelve: orosz.
A feliratok tulajdonságai:
FPS:25.
A felirat nyelve: magyar.
A felirat kiterjesztése: srt.

Amundsen felvetette, hogy a régebben készített feliratairól mi lenne, hogyha megjelenne egy-egy bejegyzés ezen a blogon. Bennem is felmerült már ez, de nem hozakodtam elő ezzel a dologgal. Ő megtette.Ezért születhetett meg ez a bejegyzés.Én örülök neki, mert ez a mini sorozat többet is érdemelne. Én nagyon szeretem. (Erre közvetett bizonyítékként szolgálhat ennek a blognak a fejléce is. Ha "műelemzés"-nek vetjük alá, akkor látható, hogy a fotómontázs minden színes képből áll. Kivéve egyetlen egyet. Ráadásul az az egy át is lett montírozva, úgy néz ki, mintha grafitceruza rajz lenne. A képen Viszockij és Konkin látható. A Fekete Macska Bandája című  filmből. A színes képekben [de azért van egy kivételével is] egy közös található. Időközben mindegyikhez készítettem feliratot. Az az egy amelyikhez még nem, az egy tíz részes tévéfilm sorozat, a Birodalom bukása. Talán majd egyszer...) Persze ennek emocionális oka is van. Gyermekkoromban a nyarakat nagymamámnál töltöttük. Igen, így többesszámban. Én a húgommal, és az unokatestvéreimmel (Már azokkal akiket személyesen is ismerhetek. Az előző mondat magyarázata roppant személyes, és szomorú lenne, ezért eltekintenék a részletezésétől.). Együtt játszottunk, és időnként televíziót is nézhettünk. Fekete-fehérben. Nem sok filmre emlékszem azokból az időkből, de erre a sorozatra igen. Valószínűleg azért mert "hivatalosan" nem nézhettük meg. Csak úgymond "stikában".

 Amundsen: 1981-et írunk, vagy 82-őt. Nem tudom már. Szerettem a tévét, nagyon jó és színvonalas volt a Magyar Televízió műsora. Színvonalas tévéfilmek, tévéjátékok, színházi közvetítések, színészóriások voltak nap mint nap láthatóak. 10 éves lehettem talán. A kedd volt a sorozatnap. Nem emlékszem, talán ez az öt részes sorozat is keddenként volt. Akinek esetlen van régi „Rádióújságja” lefűzve, igazán utánanézhetne, nagyon megköszönnénk. Szóval volt ez a filmsorozat, ami nagyon más volt, mint a szovjet filmek általában. Nem volt unalmas, nem volt vontatott. Mert ezek voltak a szovjet filmgyártás - magyar utca embere által hangoztatott - kritikái. Ez egy jó film volt. Más volt, mint az akkori divatos „Maláji tigris” vagy a Jean Marais filmek vagy a kiváló és nagyon népszerű westernek, de megállta a helyét köztük. Az számított jó filmnek, amiről az iskolában másnap beszéltünk. És erről beszéltünk, nem is keveset. Viszockij jelentőségét nem fogtuk fel, de a film elnyerte a tetszésünket.
Szerettem volna újra megnézni gyermekkorom eme nevezetes alkotását... Nem sokra emlékeztem, de arra a jelenetre igen, amikor a rendőrség csapdát állít, és a szemük láttára ölik meg egy padon az emberüket, úgy hogy a gyilkos mondhatni gond nélkül elmenekül. Nagyon megmaradt bennem ez a jelenet, és ahogy ezen a rajzon látható, nem csak bennem.
Szóval, megkerestem a sorozatot (elég hosszú időbe telt, egyrészt mert már akkor is alacsony adat, és internet sávszélességgel rendelkeztem, másrészt pedig többször is ráfelejtettem, amikor meg lehetőségem lett volna rá), és hozzá való feliratot is kerestem. Szerencsém volt. Az Előszóban található információkat nem kívánom újra leírni, lényeg az, hogy több különböző hatás után, Amundsen munkája "betette a kaput". Elhatároztam, hogy én is megpróbálok feliratot készíteni... Tehát közvetett módon ennek a filmnek az elkészült magyar felirata is hozzájárult ahhoz, hogy bővült a magyar nyelven is élvezhető (remélem így van) orosz filmek tárháza. Persze igaztalan lennék, ha azt állítanám hogy csak ennyi történt. Hiszen "megismerkedhettem" e feliratok (és ezen blog révén) olyan emberekkel, akikkel egyébként soha. És ez is jó dolog... Szerintem.

Amundsen: a film kapcsán nekem is évek óta tervem volt, hogy megnézzem. Magyarországon nem volt kapható, a tévék nem vetítették. Sikerült DVD kópiát hozatnom Moszkvából és egy este megnéztem az összes részt. Aztán látva a feliratok ilyen mértékű előretörését, idő múlva  elkezdtem tervezgetni a saját fordítás és felirat készítését a filmhez.
Ez a minisorozat Arkagyij és Gregorij Vajner magyarul is megjelent regénye alapján készült. 
Amundsen: A könyv ma is kapható magyar kereskedelmi forgalomban. A könyv eredeti címe „Kegyelmi időszak” – a filmet megnézve pontosan tudjuk mit jelent ez a kifejezés.  Aki esetleg el kívánja olvasni az most ne figyeljen ide. A film néhány helyen kissé eltér a könyvtől de egy helyen nagyon. Az eredeti történet végén Varvara meghal. Talán ennyire tragikus befejezést nem akartak a film készítői.
Ide tartozik egy gyors megjegyzés a film (és a könyv) magyar címéről. Ez a „Fekete macska bandája” kétségtelenül jól hangzik, de sem az eredeti regényhez, sem az eredeti filmcímhez nincs köze. Ugyanis a film eredeti címe: „A találkozás helyét megváltoztatni tilos”. Ez utal Sarapov szerepére (ahogy ma divatos mondani: titkosszolgálati módszer), ahogy beépül a bűnözők közé. Mivel ez csak az ötödik részben látható igazán, a magyar fordítók egy ennél beszédesebb, a film egészére jellemző címet adtak.
A története közvetlenül a második világháború befejezése után kezdődik. Ez egy elég zavaros időszak. Hiszen egész Európa felbolydult, milliós "népvándorlások" voltak nyugat- keleti, majd keleti-nyugati irányba. Rengetegen vesztették életüket ezen sáskajárások nyomán. Nagyon sokan elvesztették mindenüket, volt aki a saját hazáját is... Kitántorogtak hát az öreg kontinensről, hogy újra kezdjék életüket, és a küzdelmet...
A háború nem csak épületeket, országokat pusztított el, hanem az emberek erkölcsi tartása is megrendült.  Ez nem csoda, hiszen ez is a háborúk kísérő jelensége. Csak erről nem szólnak a hősi eposzok. A rombolás után is élni kell. Túlélni. Megjelenek közben a zavarosba halászok, akik úgy gondolják, hogy a meggyengült államhatalmak éberségét kijátszva farkasként vethetik magukat embertársaikra, és azok kicsinyke személyes vagyonára is. Van a családomban egy kis történetecske. Egy hölgyről, aki fiatal kora dacára (körülbelül húsz éves lehetett, amikor ez a kis epizód lejátszódott az életében) elhatározta, hogy felutazik Budapestre. Mindez közvetlenül a háború után volt. Nem múzeumot ment látogatni, nem feketézni ment. A kíváncsiság hajtotta a fővárosba. Ugyanis hallott arról, hogy vannak olyan helyei a városnak, ahol a közbiztonság a nullához konvergál. Arról szólt a közbeszéd, hogy ezeken a helyeken megtámadják az embereket, és kirabolják őket. Nagyon sokszor még a ruháikat is leszedik róluk... Szeretett volna látni egy ilyen esetet. Szerencsére nem történt semmi baja. Nem volt vagánynak nevezhető, mindenki csodálkozott rajta amikor utólag kiderült, miért is utazott el a messzi nagyvárosba.
Szóval, a film ott kezdődik, hogy véget ért a háború, és a győztes Vörös Hadsereg egyik ifjú tisztje megérkezik Moszkvába, és rendőr szolgálatra jelentkezik.

Az ifjú titán a tapasztalt nyomozó keze alá kerül. Nem tétlenkedés vár rá, hiszen egy rejtélyes bűnbanda nyomára kellene jutniuk. A sorozat epizódjai a nyomozás kalandos történetét mesélik el. Persze, nem pontos kifejezés ebben az esetben a "mesélni" kifejezés használata. Ugyanis a Vajner fivérek könyve, és így a belőle készült filmsorozat is, megtörtént esemény, események alapján készült.
A film megpróbálja bemutatni a háború utáni Moszkva alvilágát. Persze a nyolcvanas évek lehetőségei szerint... Érdekesnek tartom, hogy annak idéjén a magyar cenzúra mennyire hamis képet festet a magyar társadalomnak az akkori szovjet viszonyokról. Egy idealizált képet próbáltak lefesteni, pusztán propaganda szempontok alapján. Hiszen a marxista-leninista utópia szerint a nevelés által megnemesedett úgynevezett szocialista embertípus öntudatból elhagyja a bűnöző életmódot. A szovjet filmgyártás (és ne feledjük, hogy a filmkészítés már a 20.század hajnalán a propaganda eszköze lett) több alkotásában is feltűnnek a jogot (kicsit vagy nagyon is) megszegő "hősök". Gondolok itt többek között a Briliantovaja Ruká-ra is... Persze, végül pozitív "kicsengése" van ezeknek a filmeknek.
Másrészről viszont a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a film készítői tudatosan tették-e ebbe a sorozatba  a finom, szinte alig észrevehető (legalábbis a cenzorok nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni) rendszerkritikát. Nem ismételném magamat, hiszen az Antikiller bejegyzésben szenteltem néhány mondatot.

Az öt részes televíziós sorozatot Sztaniszlav Govoruhin rendezte, és az Odesszai Filmgyárban készült 1979-ben. Amundsen: Az évszám nagyon lényeges. A brezsnyevi pangás utolsó éveiben Viszockij népszerűsége csúcsán jár – a rendszer minden erőfeszítése ellenére. Egy évvel vagyunk a moszkvai olimpia előtt és sajnos egy évvel Viszockij halála előtt is. Ez az öt részes film hozott el számára egy újabb, kicsit másféle népszerűségi hullámot, aminek visszhangjait sajnos már nem érhette meg. Mindenféle túlzás nélkül mondhatjuk: óriásit alakít ebben a filmben. A másik főszereplő, a Sarapovot alakító Vladimir Konkin, 1981-ben nyilatkozta a filmről és Viszockijról, hogy a film forgatása alatt nemcsak Sarapov tanult Zseglovtól rendőrségi munkát és nyomozást, hanem Konkin is tanult Viszockijtól - színjátszást. Viszockij ekkor már tudta, hogy nagyon beteg. Túl az őt 37 évesen ért súlyos infarktuson, amiről alig tudott pár beavatott, sem magát sem színész kollégáit nem kímélve alakította, nagyon aprólékosan megformálva, Zseglov szerepét. Konkin nagy tisztelettel beszélt róla és első találkozásukról, ami a film forgatása előtt egy évvel, 1978-ban, Párizsban történt. Akkor, amikor a Tolsztoj évforduló kapcsán Viszockij a párizsi Olympia-ban adott koncertet.
A film utóéletéhez mindenképpen hozzátartozik, hogy ez azok közé a filmek közé tartozik, amiknek legendája van. A http://sharapov.kinoexpert.ru/index.asp címen olvasható saját weboldala, ahol a nagyon részletes elemzések mellett a film hibáira is felhívják a figyelmet. Ez szintén divatos és szintén a netes nyilvánosságnak és a minden otthonban megtalálható számítógépes háttérnek köszönhető, hogy akárki meg tudja találni az egy-egy forgatási helyszínen otfelejtett modern autót, vagy a pályaudvaron áthaladó szerelvényben észreveszik a 70-es években gyártott hűtőkocsit, vagy az elrobogó autóban visszatükröződik a stáb forgatási reflektora. De mindez már a film legendáját erősíti. Sem művészi sem tartalmi értékéből nem von le semmit.

Szereplők: 
Vlagyimir Konkin - Vlagyimir Sarapov főhadnagy,
Vlagyimir Viszockij - Gleb Georgijevics Zseglov,
Szergej Jurszkij - Ivan Szergejevics Gruzgyev,
Armen Dzigarhanján - Karp ("Púpos"),
Alekszandr Beljavszkij - Fox,
Jevgenyij Sutov - Szergej Ipatevics Pankov alezredes,
Natalja Danilova - Varvara Szinicskina, Sarapova választottja,
és még sokan mások...

Képek a filmből:

A feliratok a következő helyeken találhatóak:
1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész

A mérkőzés

A film eredeti címe: Матч
A film nyelve: orosz, ukrán, német.
A felirat tulajdonságai:
FPS:25
felirat nyelve: magyar,
a felirat kiterjesztése: srt.
A film hivatalos oldala: http://match-film.ru












2011. novemberében vagy decemberében olvastam először erről a filmről. Egyből kíváncsivá váltam... Mégis csak közel egy év múlva, 2012.decemberében (egész pontosan 12.-én este) kezdtem a felirat elkészítéséhez. (Bár ha azt nézzük, hogy a mozipremierje 2012.május 1.-jén volt, akkor nem is késtem sokat.) Hogy ilyen lényegtelen információkkal miért is terhellek benneteket? Igazából megmondani nem tudom, de talán azért mert számomra fontos ez a film. Talán mert a gyerekkori emlékek is előjönnek bennem, amikor ez az alkotás eszembe jut (Paradoxnak tűnhet a dolog, hiszen A mérkőzés DVD megjelenése június 28.-án,  Blue Ray-é pedig július 5.-én volt. És ekkor már rég nem voltam gyerek... Következzék a megoldás!)
Gyermek és ifjúkoromban nem igazán jártam moziba (szégyen, nem szégyen most sem, bár ennek most egész más oka van, mint régebben). Azért a "kötelező" matinék megvoltak... Kettő-négy forint volt a jegy, így Gojko Miticet szélesvásznon is láthattam... Időnként azért "komolyabb" filmeket is megtekintettem.

Az egyik  ilyen film, ami ráadásul nagyon meg is tetszett, a Menekülés a győzelembe címet viselte. Nem vagyok futballrajongó, nagyon ritkán nézek meccset (legalább tíz éve nem láttam közvetítést sem), bár középiskolás koromban egy-két helyi mérkőzést megtekintettem. De akkor sem a labda, mint inkább az "úri" közönség miatt látogattam ki a helyi "stadion"-ba.
Mégis, amikor tizenévesen megtekintettem a filmet (ez már erősen a nyolcvanas évek közepe fele volt), lenyűgözött Pelé játéka!
Nagyon látványos volt, teljesen le voltam nyűgözve! Szenzációnak számított, hogy a forgatás egy része Magyarországon volt (akkoriban azért ez nagy szó volt. Egy hollywoodi alkotás, amely nálunk [is] készült. Persze azóta változott ez-az, úgyhogy ma már egy ilyen információval nem igazán lehetne reklámozni egy filmet...). Sőt, még magyar színészek is szerepeltek benne! (A nyolcvanas évek második felében kezdtek a magyar színészek kisebb-nagyobb szerepeket kapni egyes amerikai alkotásokban. Legalábbis én így emlékszem...)

A hazai siker után hallhattunk arról, (persze lehet, hogy a film sikerét akarták csökkenteni ezzel,) hogy a történet nem "eredeti". Nem az amerikaiak találták ki, hanem mi magyarok! Hiszen a Két félidő a pokolban című filmet 1961-ben készítette Fábri Zoltán (és rendezte is, a forgatókönyvét pedig Bacsó Péterrel közösen írták). Ebben a filmben Ukrajnába hurcolt munkaszolgálatosok a főszereplők. Persze arról is lehetett hallani, hogy a magyar film alapja egy szépirodalmi mű, ami természetesen szintén magyar alkotás...

Два тайма в аду

Ó! Ha tudnátok mennyire rühellem a nemzeti kisebbrendűségi érzés eme megnyilatkozásait!
Persze, ez nem csak ránk jellemző. Szintén gyermekkoromban lehetett kapni (???), olyan újságokat, amelyeket senki nem vett meg, hanem talán csak intézmények, vállalatok rendeltek meg. Nem a Magyar Közlönyre gondolok, hanem a Lányok, Asszonyok-ra, a Szovjetunió-ra, a Fáklyá-ra, a Szputnyik-ra.
Ezekben az újságokból (gyerekként mindent elolvastam ami elém került)  megtudhattuk, hogy mindent az oroszok találtak fel, készítettek el először a világon... A legokosabb, legügyesebb ember, a szovjet ember! Marconi sehol nincs, mert ott volt Popov. A világ legelső tengeralattjáróját, na ki készítette el? ...
Talán mindezek ellensúlyozásaként, (vagy azért mert a kilencvenes évek  magyar zsurnalisztái is ezeken a folyóiratokon nevelkedtek,) megtudhattam később (kilencvenes évek legeleje), hogy a világ legokosabb, legügyesebb emberei a magyarok, mert...
A Nobel díjasok száma a lakosság arányához viszonyítva a legnagyobb a világon... (De arra nem lehetünk büszkék, hogy a Nobel díjasaink egy kivételével gyakorlatilag elmenekültek hazánkból.) ... mi találtuk fel a Rubik kockát... (Igaz, hogy egy amerikai cégnek eladta a jogokat a feltaláló, mert itthon nem értékelte senki a találmányát...) Vagy mi találtuk fel a Túró Rudit is!(Vagy nem.) Ennek a ténynek (?), néhány évvel ezelőtt még televíziós műsort is szenteltek. Mert, hát ilyet nem találni Bécsbe, Prágában, Berlinben, Párizsban, Londonban, de még az Óperenciás tenger túlon sem!  Pedig csak keletre kellett volna utazniuk a műsor készítőinek... Mondjuk Oroszországba. Ott megtalálhattak volna a tévés urak, és hölgyek Rudolfunk őshazáját. (Ja, és nekem a pöttyös, nem az igazi! Nekem a nagybánhegyesi Zalka Máté MgTSZ által készített barna alapon, fehér pálcika emberes az "eredeti", az igazi! A néhai... Még akkor is, ha Oroszországból [akkor még SZU] származott Békés megyében.)
Jó, az oroszok között meg van egy olyan elterjedt vélekedés, hogy ők "találták fel" (a világon először!) a palacsintát.Még külön ünnepük ( Maszlenyica ) is van, amelynek végén hagyományosan egymásnak esnek az ifjak. De e kis kalandozás után, visszatérek a bejegyzés témájához...

Szóval mindhárom filmnek van történelmi alapja. Mindháromnak ugyanaz az esemény, eseménysor az alapja. A Fábri film zseniális, az Vajna féle látványos, és az az orosz-ukrán koprodukcióban készült pedig, véleményem szerint méltó a magyar adaptációhoz. A filmet Andrej Maljukov rendezte. Ő az aki a Viharkaput is, és a Jövőből vagyunk első része készítésében is részt vett. Persze ebből a tényből nem kell túlságosan merész következtetéseket levonni... Nem egy Viharkapu kettő, ez az alkotás. Bár a 2.világháború idején játszódik, de nem a frontvonalon, hanem a hátországi eseményeken van a hangsúly. Látványos lövöldözős jeleneteket nem kell várni a filmben. De ez ne zavarjon senkit. Egy nagyon szép, attraktív filmet készített Maljukov úr. Az sem csalódik aki a tartalmas filmeket szereti, és az sem aki csak kikapcsolódni szeretne. A szereposztás pazar.  (Lásd kicsit lentebb.) A történet 1941.június 21.-én kezdődik. Kijevben vagyunk, épp egy helyi futball mérkőzésen. A Dinamó játszik a Lokomotívval. De a történelem közbe szól...

Az egyik nap az emberek még kint vannak a  stadionban, és biztatják kedvenc csapatukat, a másik nap már a "lármafa" előtt állva, döbbenten hallgatják, hogy kitört a háború. Az összeomlás után, mindenki a túlélésért küzd. Persze olyan is van, aki úgy gondolja,hogy most jött el az ő ideje. De mindenkinek szembe kell néznie a hogyan tovább kérdésével. Az élet legnehezebb kérdésével. Mi a legfontosabb számára? Választani kell, hogy hazafi lesz az ember vagy kollaboráns. Vagy a kettő ugyanaz is tud lenni? Megvásárolható-e a szerelem, vagy (ahogy a hatvanas évek elején meg is énekelték) nem... Mi fontosabb, emberségesnek lenni, vagy együtt úszni az árral? Ha az ember csak éli a mindennapi életét, ezzel, és csak ezzel, lelkesíteni tud-e másokat? Ráadásul nincs is sok idő arra, hogy az ember megtalálhassa az ehhez hasonló kérdésekre a választ, hiszen háború van.

 Szóval kitör a háború, és futballcsapat önkéntesnek jelentkezik. Nem is olyan sokára hadifogságba kerülnek (nem olyan hihetetlen ez, ugyanis hatalmas káosz van ebben az időben a szovjet hadsereg vezetésében. Erről az időszakról szól Konsztyantin Szimonov Minden nap hosszú című hábo-
rús visszaemlékezése. Mint haditudósító szembesül az író, a háború első napjait [első heteit, hónapjait] jellemző fejetlen-
séggel. A könyve egyszerre megindító kordokumentum, és szépirodalmi alkotás.), ami nem egy leányálom volt akkori-
ban. Már a tábornak elkezdenek focizni... Meglehetős pontossággal jeleníti meg ez a mozgófilm a valóságban is megtörtént eseményeket. A film egyszerre romantikus, és háborús. Ugyanakkor a megfelelő arányt az alkotók megtalálták. Nem esetek abba a hibába, amelybe oly könnyen bele lehet esni, ha egyszerre több, egymásnak különböző igény akarnak a filmkészítők kiszolgálni. Ez a film így jó, így kerek ahogy elkészült. Egyszerre érinti meg a néző érzelmeit, és értelmét. Ugyanakkor mindvégig megmarad visszafogottnak. (Huszonéve olvastam egy fotóriporterről (a vietnami háborúban volt haditudósító) akinek a nevére már nem emlékszem sajnos, szóval ez a fotós mondta, hogy mind-
ig olyan fényképeket készített a háborúról amit az emberek a reggeli tejeskávéjuk mellett, még éppen meg tudnak nézni. Nos, ez a film is ilyen. Egy borzalmas korról szól, megmutat szinte mindent, de az igazán borzasztó dolgokat nem. A film készítői tartózkodnak  a halál naturalista megmutatásától. Nem ezen van a hangsúly...

Szereposztás:
Jelizabet Bojárszkája - Anna Szergejevna Sevcova, németül tanító tanárnő,
Szergej Bezrukov - Nyikoláj Ranyevics, a kijevi Dinamó kapusa,
Sztaniszláv Boklán - Barazij, a kollaboráns polgármester,

Jekatyerina Klimova - Olga Kovtun,
Nyikita Tezin - Andrej Kovtun,
Alekszandr Kobzar - Georgij Sevcov, a Lokomotív, és a Ruh csatára,
Dirk Martens - Brinkmann,
Szergej Deverjanko - Karpenko,
Igor Nazarov - Dobrigeny,
és még sokan mások...

A film forgatókönyvét Dimitrij Zverkov és Igor Szoszna írták.
A rendező Andrej Maljukov.
Operatőr Szergej Mihalcsuk.
Zene: Iván Burlajev, és Richard Horowitz.

A film Oroszországban korhatáros volt a mozikban, csak tizenhat éven felülieknek ajánlva.

Még néhány kép a filmből:

A film hősei

A bevonuló németeket felszabadítóként ünnepelték

Sztaniszláv Boklán, mint polgármester üdvözli a németeket

Jelizabeta Bojárszkája, mint Anna Sevcova

Nyikita Tezin, mint Andrjuha Kovtun

Jekatyerina Klimova, mint Olga Kovtun

Szergej Bezrukov, mint Nyikoláj Ranyevics

 Anna Sevcova karaktere kivételével, az összes a filmben szereplő karakter létező személy megformálása.
Az úgynevezett "halálos mérkőzés"-nek az  első szovjet filmes feldolgozása (1962), az események után húsz évvel készült el. Ennek a Третий тайм volt a címe, amelyben Genyagyij Juhtin játszotta a főszerepet.
A hetvenedik évfordulóra pedig ez az alkotás készült el...
A filmhez tartozó feliratot itt lehet megtalálni, a filmet...

Érdekességként említem csak meg, hogy Szergej Bezrukov, a film kedvéért állt életében először futball kapuba. A film igyekszik korhű lenni, és tegyük hozzá, hogy sikerrel, de a Szovjetunióban, egészen 1980-ig nem voltak látványos érzelmi kitörések a lelátókon. A mozgókép készítői igyekeztek hiteles művet alkotni. Több neves ukrán színész is szerepet kapott, illetve vállalt az alkotásban (például Osztap Sztupka, aki a Jövőből vagyunk 2.-ben is szerepelt, vagy Alekszandr Kobzar). A feliratban, ahol nem derül ki, hogy ukránul beszélnek (nincs orosz "szinkron"), ott félkövér betűkkel jelenik meg (már ha a lejátszó megjelenít egyáltalán a betűtípusokat) a szöveg (Úgy gondoltam, hogy így próbálom jelezni, hogy nem orosz beszéd hangzik el.). Ugyanakkor azokban az esetekben amikor a mondatba belekevernek ukrán szavakat semmilyen módon nem jelöltem ([talán két ilyen jelenet van a filmben,] bár ezen jelenteknél sincs "szinkron hang"), ugyanakkor nem tagadom, hogy megkísértett a gondolat, hogy valahogy jelezni kellene a nyelvkeveredést.... De ez végül elmaradt. Köszönöm a segítséget az ukrán részekhez!
A film dalát a Победа за нами-t Garik Szukacsev adja elő. A zenéjét Arkagyij Ukupnyik szerezte, és Jevgenyij Muravjev írta a szövegét.

Végezetül, mivel a film végig követi a valós történelmi eseményeket, ezért néhány háttér információval szolgálnék. Hátha valaki nem tudja, hogy...

Ny.A.Tursevics

 A film főhősét, Nyikoláj Ranyevicset, Nyikoláj Alekszandrovics Trusevicsről mintázták. Tursevics 1909. május 12.-én született. Pályafutása az Odesszai Pisevik-nél kezdte (1928-1932), majd a Dinamó Odesszába (1933-1935) került. Ezután a Dinamó Kijev (1936-1941) következett. A harmincas évek Szovjetuniójának egyik legjobb kapusa volt.
Kijev német megszállása után  Joszif Kordik német származású sütőipari vállalkozó létre hozta a Sztart futball egyesületet, a valamikori (a háború előtti) két rivális csapat, a Lokomotív, és a Dinamó játékosaiból. Így került a csapat kapujába Nyikoláj Trusevics, aki Kordik alkalmazottja is volt a sütödébe.
Tevékenyen részt vett a Sztart tagjainak összegyűjtésében. A csapat június 7.-én játszotta az első mérkőzését a Ruh ellen, és 7:2-re győztek. Június 21-én először játszottak katonai csapat ellen. Ennek a meccsnek magyar vonatkozása is van, ugyanis magyar honvédek (???) ellen küzdöttek. Az eredmény 6:2, a kijeviek javára. Ezután sorra következtek a különböző nációjú (magyar, német, román) katonai csapatok elleni mérkőzések. Mindet meg is nyerték. A német vezetés presztízs kérdést csinált az ügyből, és létrehozott egy ütőképesebb csapatot Flakelf néven. Az első mérkőzésen, augusztus 6.-án, 5:1-re kaptak ki a kijeviektől. A visszavágót augusztus 9.-ére hirdették meg. Ezt hívják "halálos mérkőzésnek".

Felvétel a meccsről

A mérkőzést vezető német tiszt, már az első félidő előtt, az öltözőben figyelmeztette a Sztart játékosait, hogy nem feltétlen kellene nyerniük.(Az egyik szemtanú, A. Jászinszkij úgy emlékszik vissza, hogy az egyik öltözőben, ahol Tursevics éppen öltözött, és Klimenko kenyeret evett, egy német tiszt ment be, és Jászinszkijt kizavarta. A játékosokkal egyedül maradt a tiszt. Az, hogy mit mondott a sportembereknek nem tudta elmondani a tanú. Többek között ez alapján feltételezik, hogy a játékosokat megfenyegették.) Az első félidő 3:1-es Sztart-os vezetéssel zárult. (Valós a filmben az a jelenet, amikor a kapust fejbe rúgja a német csatár. Mindezt minden következmény nélkül tette meg.) A szünetben újabb „küldöttség” kereste fel a Sztart játékosait, köztük Sevcov is, a Ruh csapat kapitánya. Gyakorlatilag megfenyegették a kijevieket, ennek ellenére a mérkőzés végeredménye 5:3 lett. Ezután, augusztus 16.-án játszott még a csapat a Ruh ellen, amit meg is nyerték 8:0-ra. Ez volt az utolsó mérkőzésük. A Gestapo elkezdte letartoztatni a játékosokat. A vád az volt, hogy tagjai voltak a Belügyi Népbiztosságnak. Ez igaz is volt, mert amint ahogy a 2012.10-es egyik bejegyzésében meg is jegyeztem, az összes Dinamó nevezetű csapat (Magyarországon Dózsára „magyarosították” ennek a sport klubnak a nevét) az adott ország belügyminisztériumához tartozott. (A Honvéd csapata, ahogy a nevéből következik is, a honvédelmi minisztériumhoz tartozott. Így lett tiszti rangja az ötvenes években Puskás Ferencnek is. [És ezért gyakorlatilag disszidálása dezertálás volt, hacsak nem… Rossz az, aki rosszra gondol. Hiszen annyi mindent ki lehetne találni…].)

A Sztart csapat 1942.-ben

A letartoztatott futballistákat megkínozták, egyikük Mikola Korotkin belehalt sérüléseibe. A többi focistát munkatáborba deportálták, ahol hármat ki is végeztek (Iván Kuzmenkot, Alekszej Klimenkot és Truszevicset).1943. február 24.-én történik mindez, eufémizmusként homokbányát is írnak a források, és hadifogolytábort, de mindez Babij Jarnál történt. Halálukról először az Izvesztyija írt, 1943. november 16.-án. Ekkor a mérkőzést tényét még nem említették meg. P. Szemerov írt az esetről először. Egy újságcikk volt, ez majd könyvet is írt a csapat történetéről.

Eredeti plakátok, a jobb oldali a "halálos mérkőzés"-é

1971.-ben a Zenit stadion előtt szobrot állítottak a futballisták emlékére.
1981.-ben pedig átnevezték a stadion Sztart-ra.

Babij Jar... Babij Jar...
Elérkeztem a bejegyzés "legrázósabb" részéhez!
Hol is kezdjem?

Talán a legelején, kezdem egy kis történelmi áttekintéssel, hiszen az előzmények fényében, minden egy kicsit másnak is látszhat:

A keleti szláv népek közötti differenciálódás viszonylag későn a 13-14.századra alakult ki. Addig gyakorlatilag nem beszélhettünk különálló szláv népekről (orosz, belorosz, ukrán stb).
Ehhez a tényhez nyúlt vissza a 19.században a nagyorosz pánszlávizmus, amely a cár vezetése alatt kívánta egybetartani, illetve a földrajzilag elszakadt szlávokat (ezek az úgynevezett nyugati szlávok, [szerb, szlovák, szlovén stb]), megsegíteni. Egészen a 19.századik az ukránokat kisoroszoknak hívták. Ez az elnevezés a kora középkorban „ragadt rájuk”. Az ukrajna szó körülbelüli jelentése határvidék (szótő a kraj, határvidék.). Így érthető, hogy az orosz, és az ukrán államiság kialakulásának fontos lépése volt, a Kijevi Rusz létrejötte. Ezt a fejedelemséget tekinthetjük az első szláv államnak. Az orosz államiság megalakulásának. Kijev, minden orosz városok anyja. Ez az ősi címe a mai ukrán fővárosnak. Nem kívánok részletesen foglalkozni most a középkori eseményekkel, de azért annyit mindenképpen megemlítenék, hogy a 13.században mind a litván, mind a lengyel terjeszkedés fő iránya a mai Ukrajna területe felé irányult. Az oroszok ekkor ismerkedtek meg, a litván hadaknak köszönhetően, a német teuton lovagokkal is. A 15.századra az orosz cárok megerősödnek, így a lengyel királyságnak, már nem csak a török és tatár (nem mindenki volt olyan „szerencsés” mint mi, akik másfél-két év alatt „letudhattuk” a mongol hódítást), hanem már az orosz hadaktól is tartaniuk  kellett. Mire véget ér Európában a 30 éves háború, addigra egy új népcsoport alakul ki az ukrán sztyeppéken a kozákság. Főként deklasszált kisnemesek és a feudalizmus kötöttségeitől menekülő jobbágyok voltak ők, akik a Dnyeper alsó vidékre költöztek, és katonai szolgálatot vállaltak. Minden nyáron zsákmányszerző háborúkba indultak, főként a törökök, és a tatárok (Krími Kánság) ellen. Telente kézműves termékeiket, illetve a nyári zsákmányukat értékesítették a városokban. Vezetőjüknek hetmant választottak, akit az éppen aktuális (lengyel) király is kinevezett. A 17.század folyamán a lengyelek a kozákok önállóságát megnyirbálták, ami felkelésekhez vezetett. Miután leverték mindkét felkelést, megszüntették a kozák autonómiát. Hmjelnyickij Bogdán (1648-ban) megszervezte a lengyel ellenes küzdelmet. Nem csak a kozákok, hanem ukránok tömegei is csatlakoztak seregeihez. Szövetséget kötött a krími tatárokkal, akik később elárulták. Ekkor Hmjelnyickij, az ukrán rendi tanács egyetértésével megkereste az orosz cárt, és segítségét kérte. Mindez 1654 januárjában volt, és  a cárral kötött egyezmény révén a két ország egyesült (Ezen aktus 300. évfordulóján Nyikita Szergejevics Hruscsov, a doni vidéket az Ukrán SzSzK-nak ajándékozta. [Ami 1990. után a legnagyobb ukrán belpolitikai problémává nőtte ki magát.] Ezért a mai Ukrajnában él a legnagyobb európai kisebbség, amely közel 10 milliós nagyságú. És orosz anyanyelvű [hoppá, még egy hangzatos nemzeti érvünkről derült ki, hogy nem igazán igaz…]. A dolog érdekessége, hogy napjainkban olyan 3 milliósra becsülik azon ukránok számát, akiknek az anyanyelvük az orosz. Ami lássuk be nem rossz arány egy körülbelül 40 milliós országban.) 1654-1764-ig az úgynevezett hetman vezette az ukrán területeket, Moszkva fennhatósága alatt. A hetmannak fel kellett esküdnie a Romanov uralkodóra. A 17.századra az orosz cári célok között már a lengyel királyi cím is szerepelt. Persze időközben az orosz és ukrán érdekek eltávolodtak, ezért megjelentek a cári csapatok Ukrajnába, illetve a hetman a lengyelek felé nyitni kezdett külpolitikailag (1658). Persze ezt Moszkva sem szemlélte tétlenül. A kozákság nem volt egységes politikailag, és végül a Moszkva barát szárny került a vezetésbe. De még évtizedekig megosztott marad Ukrajna. Ez rendszeres orosz-lengyel konfliktusokban manifesztálódott. A 17.század közepére már a poroszok és a törökök szorongatták az oroszokat. Ez kiegyezéshez vezetett a hetman és a cár között. 1764 és 1914 között Ukrajna egyes részei orosz,  más területei osztrák provincia (Galícia, és később Bukovina is)lett. A 19.század elejére tehetjük az úgynevezett nemzeti mozgalom elindulásának kezdetét. 1918. novemberében kikiáltják az önálló Ukrajnát. Ám a Vörös Hadsereg már 1919. februárjára elfoglalja Ukrajna területének jelentős részét. Később a grúz származású Sztálin, aki oroszabb volt az orosznál is, utasítására megbüntetik azokat az ukránokat, akik ellenállnak a mezőgazdaság kollektivizálásnak. A beszolgáltatások mértéke akkora, hogy éhínség pusztít Ukrajnába. Az áldozatok számát 10 milliósra becsülik(1935).

Az 1939.augusztus 23.-ai Molotov- Ribbentropban a német fél átengedi a szovjet fél részére a Lengyelországban található nyugat-ukrajnai területeket. Sztálin elüldözi az új területekről azokat a politikusokat, akik nem támogatják a politikáját. Így 1940-ben megalakul Krakkóban az Ukrán Központi Bizottság (UCK, vezetője V. Kubijovics) és az OUN Sz.Bandera vezetésével. Erről olvashattok  ezen a blogon itt is egy pár mondatot.

Bandera miután rájön, hogy Hitlernek nem érdeke az önálló ukrán állam, szakít a németekkel, Nemzetgyűlést hív össze Lembergbe (1941.június 30.), ahol kikiáltja a független Ukrajnát. A németek ezután letartoztatják és koncentrációs táborba viszik. Az átlag ukrán hazafi előtt az a nagy kérdés, hogy akkor kivel harcoljon ki ellen. Az OUN felszólította a lakosságot, hogy rejtse el a németek elől az élelmiszer készleteiket, és készüljenek fel a nácik elleni harcra. Hitler felosztja Ukrajnát, kap belőle Románia, a Főkormányzóság, a maradékát pedig elnevezik Birodalmi Komisszáriátusnak. A megszállás alatt 4 millió ukrán „ellenállót” gyilkolnak le, és 3 millió embert kényszerítenek németországi munkaszolgálatra. Az ukránok újra megtapasztalják az éhezést.

 Ránki György A második világháború története című könyvében (Gondolat kiadó, 1982 ISBN 963 281 124 0), így ír:

>>A legnehezebb, annak a minden addigi méretet felülmúló vandál pusztításnak és rablásnak számszerű felmérése, mely a Szovjetunió megszállt területén ment végbe. Az egyes német iratokban található részletadatok csak 1943-ban 9 millió tonna gabona elhurcolásáról szólnak, amit 2 millió tonna takarmány, 3 millió tonna burgonya stb. egészített ki. Az elhurcolt vagy a németek által leölt szovjet állatállomány 9 millió szarvasmarhára, 12 millió disznóra és 13 millió juhra rúgott. Az ipar olyan fokú kizsákmányolása, mint Nyugaton, itt mégsem került sor, mivel a szovjet kormány a legfontosabb gazdasági egységeket leszerelte és Keletre szállította, a partizánok pedig a németek által tervezett helyreállítást megakadályozták. Nemcsak Ukrajnából kaptak kevesebb mezőgazdasági cikket, mint várták, de a doni iparvidék, a Krivoj Rog-i vasércbánya s más ipari üzem tervbe vett felfuttatása sem sikerült. Pedig egyetlen ország kirablását sem készítették elő olyan tervszerűen, mint éppen a Szovjetunióét.

Még a hadjárat megindulása előtt kidolgozták a szervezeti alapelveket. Az oldenburgi gazdasági csoport irányelvei szerint:

„1. A háborút úgy kell folytatni, hogy a harmadik háborús évben a Wehrmacht élelmezését már Oroszország biztosítsa.

2. Nem kétséges, ha a számunkra szükséges dolgokat kivisszük az országból, akkor több millió ember éhhalálával kell számolni.

3. A legfontosabb az olajos magvak s más hasonló termékek, és csak ezután a gabona.

4. Az ipart csak hiányzó cikkek gyártására kell beállítani.”

A szovjet területek gazdasági kizsákmányolásának végrehajtását különböző ún. Wirtschaftskommanókra bízták. Ezek gyakorlati tevékenysége azonban az élelmiszer-rekviráláson, s néhány üzem helyreállításának kísérletén túl nem terjedt. Az üzemek helyreállítása többnyire nem sikerült, s ha igen, jórészt hiányzott a  szükséges nyers-és fűtőanyag. A német kizsákmányolás találékonyabbnak bizonyult az új adórendszer kiépítésében. Szinte valamennyi megszállt területen infláció jött létre, a görögországi infláció öltött legjelentősebb méreteket. A németek ezt fokozott adóztatással igyekeztek ellensúlyozni. Nemcsak személyekre, házra, hanem olykor az ablakokra, a háziállatokra, (kutyát, macskát beleértve) is vetettek ki adót.<<

Darnicai hadifolytábor bejárata

De nem csak az anyagi javak elrablása folyt. Az ember élet (persze ez a germánokra nem vonatkozott), legalábbis a kezdeti időszakban teljesen értéktelen volt. A genfi konvenciót még véletlenül sem tartották be. A hadifoglyok helyzetével kapcsolatban ismét egy idézet Ránki György fentebb idézett könyvéből: >>A németek – a hadifogoly tömegek elhelyezésének tényleges nehézségein túl – szándékosan minél több szovjet hadifogoly elpusztítására törekedtek. Kidolgozott módszerükhöz tartozott, hogy a hadifogoly táborokban nem kell barakkot építeni, elég, ha szögesdróttal körülkerített, fegyveresek által őrzött területen zsúfolják össze az elfogott katonákat. A foglyok 1941-42 hideg telén, fedél nélkül, éhezve, német jelentések szerint is százezerszámra pusztultak el. 1942 tavaszán, szintén német jelentések szerint a közel 4 millió hadifogolyból már csupán néhány százezer volt munkaképes. 1942-ben a németek felismerték, hogy a Szovjetunió elleni villámháború illúzió, s a háború folytatásához hosszú, nehéz küzdelemre, gazdaságuk teljes erőfeszítésére van szükség. A rendelkezésre álló munkaerő-mennyiség növelése céljából – s nem humánus okokból – sajnálták a potenciális munkaerő oktalan pusztítását.<<

Darnicai fogolytábor

A kép Babij Jarban készült

>>Teljes gyarmatosításra a Szovjetunióban került sor. Hiszen Hitler szerint „Oroszországgal összehasonlítva még Lengyelország is civilizált országnak tűnik.”
"A szláv népeknek nincs szükségük tisztes-
séges életre. Ezzel ők is tisztában vannak- hangoztatta Hitler-, és hiba lenne részünkről, ha meg akarnánk győzni őket az ellenkezőjéről. 1918-ban mi hoztuk létre a balti államokat, és mi hoztuk létre  az önálló Ukrajnát. Manapság azonban sem a balti államok fenntartására nincs szükség, még kevésbé az önálló Ukrajnára. Hasonlóan meg kell akadályoznunk, hogy visszatérjenek a kereszténységhez. Ez súlyos hiba lenne, hiszen akkor bizonyos szervezkedési lehetőséget biztosítanánk számukra. Jobb, ha nem tanítjuk meg őket olvasni sem. Nem fognak minket jobban szeretni, ha iskolákkal kínozzuk őket. S micsoda butaság lenne részünkről a földet felosztani.”

Karéliát Finnországnak akarták átengedni. A Dnyeszter és a Bug közötti Transznyisztriát Ogyesszával Romániának engedték volna át, a többi terület viszont Németországot illetné. Ukrajna Németország élelmiszer- és nyersanyagellátásának biztosítása érdekében birodalmi terület lett volna. Hitler Erich Kochot nevezte ki Ukrajna birodalmi biztosává, aki Hitler jóváhagyásával kizárólag a minél teljesebb kizsákmányolásra törekedett. Hitler még Alfred Rosenberggel, a megszállt keleti területek miniszterével is szembeszállt, aki a Szovjetunió területén élő kis népeket autonóm vazallus államokká akarta német vezetés alatt összefogni. Hitler ugyanis csak a rabszolgákat látta az oroszokban. A Krímet teljesen ki akarta üríteni, és németekkel betelepíteni. A Kaukázus egy további birodalmi tartomány lett volna, mely nemcsak a bakui olajvidéket foglalta volna magába, de biztosította volna Közel-Kelet elfoglalását. Végül a német hódítási elképzelések szerint egy további közigazgatási egységbe fogták volna össze az Urálig terjedő területek moszkvai birodalmi tartomány néven.

„A szlávok feladata, hogy számunkra dolgozzanak – foglalta össze Rosenberg keleti minisztériumának egyik alkalmazottja 1942.július 23.-án a Hitler féle „új világrend” lényegét a Szovjetunió népei számára. – Ha nem lesz rájuk szükségünk, akár meg is dögölhetnek.”

Hitler a szövetségesek illetően nem tisztázta pontosan szándékát. Számukra még a nyugat-európai germán népeknek biztosított helyzet is kétséges volt. Olaszország ugyan formailag egyenrangú partnernek számított, de 1941-ben Mussolininek sem voltak illúziói Olaszország helyzetét illetően az „új-Európában”.
A többi szövetséges még annyi választási lehetőséggel sem rendelkezett, mint az olaszok. Többségük (Románia, Bulgária) német megszállás alatt állt. Szlovákia, Horvátország a „Harmadik Birodalom” által létrehozott fasiszta bábállam volt, Magyarország még bizonyos fokig megőrizte politikai szuverenitását, de gazdaságilag és politikailag ezer szállal kötődött a náci Németországhoz. Aligha lehetett azonban kétséges, hogy a német hódítás tengerével körülvéve, német ügynökök ezreivel behálózva, a németbarát politikai csoportok döntő politikai befolyása mellett az ország sorsa Hitlertől függ. Hitler elképzeléseit pedig elővetítette a magyarságról alkotott véleménye: ”Tömegeit tekintve a magyarok ugyanolyan lusták – mondotta – mint az oroszok. Természetüknél fogva a sztyeppék emberei.” Papen a nürbergi per során tett vallomásában Hitler Magyarországgal kapcsolatos terveit így fogalmazta: „később, valamilyen módon, esetleg megszállás révén a német birodalom részévé tenné.<<

Ez a hozzáállás szükségszerűen hozta magával a megszállt területeken élők kijózanodását. A kezdettben ünnepelt német csapatokból való kiábrándulást. Így nem meglepő, hogy mind többen vállalták a fegyveres harcot is a náci megszállók ellen. (1942.-ben megalakul az UPA, az Ukrán Felkelő Hadsereg.1943-tól már nem csak a Moszkva által támogatott partizánokkal, hanem magával a Vörös Hadsereggel is fel kell venni a harcot az UPÁ-nak.1943. október 6.-án felszabadul Kijev a náci megszállás alól. Németország kapitulációja után, Sztálin teljesen felszámolja az ukrán nacionalista mozgalmat.).

Babij Jar

A polgári lakossággal szembeni kegyetlenkedések egyik "ékes" példája az, ami Babij Jarban történt. 
Babij Jar Kijevtől északnyugatra helyezkedik el. Babij Jar nem más, mint egy szakadék, amelynek hossza 2,5 km, mélysége több mint 50 méter. A szakadék alján egy patak folyik, amit pont úgy hívnak mint a szakadékot.

Világszerte ismerté, mint olyan hely vált, ahol 1941-ben tömegesen végeztek ki civil személyeket, a német megszállók, és a velük kollaboráló ukránok. Főként zsidókat, cigányokat, és szovjet hadifoglyokat. Az áldozatokról kétféle számadat is van. Az egyikben nincsenek a három évesnél fiatalabb gyerekek beleszámolva, így 150 000-es a létszám.     

Babij Jar nevét már 1401.-ben említi egy oklevél, amely tanulsága szerint, ezt a területet a tulajdonosa eladta a domonkos kolostornak. 1869-ben nem messze Babij Jartól egy katonai objektum épül, amit Szireckij katonai tábornak neveztek. 1895-ben felépül itt egy templom, ami azután a forradalom után elpusztul, ennek a templomnak a megmaradt kapui lettek később a szireckiji koncentrációs tábor bejárata. 1870-ben a Babij Jartól délre eső területet temetőként kezdték el használni. Ez a temető 1962-ben zárt be.1891-1894-as években megnyitják a  karaita zsidótemetőt is, amit 1937-ben zárnak be, és teljesen megsemmisült a második világháború során.

1941. szeptember 19.-én a német csapatok elfoglalják Kijevet, és Babij Jar mint tömeges kivégzőhelyet használták. Az első lövés 1941. szeptember 27.-én dördült el, ekkor 752 pszichiátriai beteget végeztek ki. A kivégzés pontos helye ismeretlen.

Babij Jar-i képek

1941 szeptember végén a Sonderkommando elfogott kilenc kijevi vezető rabbit, és utasították őket, hogy közöljék  a döntést, mi szerint „miután fertőtlenítettek minden zsidót, és gyermekeiket, biztonságos helyre viszik őket”. Szeptember 27-28.-án elrendelték, hogy másnap 29.-én reggel 8 órára, minden zsidónak meg kell jelennie a kijelölt helyen. Az irataikkal és az értéktárgyaikkal együtt. Aki nem teljesíti az utasítást azt lelövéssel fenyegették. A várost teleragasztották plakátokkal (kétezerre becsülték a számukat), illetve a házmesterek, házfelügyelők révén azt a pletykát terjesztet-
ték, hogy megszámolják a zsidókat, és áttelepítik őket. Ez egyál-
talán nem volt hihetetlen, hiszen a cári rendszerben is meg volt szabva, hogy hol élhetnek csak a zsidók. A zsidóság nagy tragédiá-
ja, hogy éppen Dél-Oroszország volt a kijelölt övezet. (Persze az övezeten belül voltak a zsidók számára tiltott városok is.) Így a német csapatok jelentős számú zsidó közösséget tudtak megsemmisíteni (hiszen ehhez még "hozzájött" az 1939-ben elfoglalt lengyel területek jelentős zsidó népessége is). Eleinte a Wermachra hárult volna az a feladat, hogy az úgynevezett végső megoldást végrehajtsák, de mivel vezetőik szerint, súlyos demoralizáló hatása van harcoló alakulatokra az ilyen cselekedetek, így különleges egységek kapták meg a feladatot. Az SS, és az úgynevezett Sonderkommando tagja sem bírták elviselni a pszichikai nyomást, ezért egyre több lett közöttük a deviáns, az alkoholista és a fegyelemsértő. Ezt látva kérték a feletteseik, hogy a közvetlen kivégzési módról, váltsanak át közvetlenre. Ekkor különböző „kísérletezés” vette kezdetét. Az elgázosítást először kipufogógázzal kezdték, de ez a módszer egyrészt nem volt elég „hatékony”, másrészt időigényes is volt. Az aktív eutanáziában részt vevő katonákon a pszichés nyomás sem lett kisebb.

Kijevben a legtöbb összegyűlt nő volt, és gyerek. Ennek oka az volt, hogy a férfiak be voltak sorozva. A tömeg elindult. Útközben ellenőrző pontok voltak, a rendőrök botakkal ütötték az embereket. Belevezették őket a vízmosásba, amely végén lövészek voltak. A lövések zaja nem hallatszott, mert egyrészt hangos zene szólt, másrészt a szakadék felett repülőgépek is köröztek. A mikor az árok 2-3 réteg holttesttel tele volt, akkor szórtak az egészre egy kis földet.

Két nap alatt, 1941.szeptember 29-30.-án, a Dél Hadseregcsoporthoz tartozó egységek, a Sonderkommando 4a, melynek vezetője Paul Blobel standartenführer volt (Einstatzgruppe C), és a kisegítő ukrán rendőri egységek 33 771 embert öltek meg (ebben a számban nem szerepel a 3 évesnél fiatalabbak). Ezzel a kivégzések nem álltak le. 1941.október 1,2,8 és 11.-én megismétlődtek. 

A volt katonai tábor területén, Szireckijben koncentrációs tábort alakítottak ki a németek. Ide hozták a kommunistákat, a komszomolistákat, és a hadifoglyokat. 1943. február 18.-án itt lőtték le azt a három volt Dinamós labdarúgót, akik a ”halálos mérkőzésen” is részt vettek.Csak ebben a táborban 25 000 ember öltek meg. Babij Járban kísérletezek az emberi zsiradékból való szappanfőzéssel is. (A lengyelországi koncentrációs táborokban nagy problémát okozott, hogy a hullák égetése során, egy idő után az emberi zsiradék bősége el-eloltotta a tűzet. Ezt ott kis csatornákkal oldották meg, amelyekkel a folyékony zsiradékot elvezették a tűz közeléből.) Az emberi zsíradékból történő szappan gyártásban végül a nácik nem láttak „fantáziát”. 1943 augusztusától a németek megpróbáltak a bűncselekményeik nyomait eltüntetni. A holtesteket kiásták és megpróbálták elégetni. A hamvakat szétszorták Babij Jar felett.

1943. november 6.-án a Vörös Hadsereg felszabadítja a koncentrációs tábort. Ezután német hadifoglyok szállása lett. Az ötvenes évek végén bontották le a tábort, a hatvanas évek elején pedig parkot hoztak létre.

Paul Blobelt 1948-ban halálra ítélték.

Ennyi szörnyűség olvasása után reménykedem, hogy nem ment el a kedvetek a film megtekintésétől. Hiszen említettem, hogy: "Egy borzalmas korról szól, megmutat szinte mindent, de az igazán borzasztó dolgokat nem. A film készítői tartózkodnak  a halál naturalista megmutatásától. Nem ezen van a hangsúly...".
Úgy gondoltam, hogy nem árt, ha egy keveset írok a fim történelmi hátteréről. Amikor iskolába jártam, nem értettem, hogy miért kell(ene) megtanulni bármely vérszegény poéta életét, miért nem elég csak a versét. Hát mert ha a költő körülményeit nem ismered, akkor jó esélye van annak, hogy a vers sorai csak szavak lesznek számodra...

Kresatik, Kijev főutcája

Végeztül tekintsétek meg, itt balra ezt a régi képet a kijevi Kresatikról. Ez az az utca amely napokig éget, és amely a filmben is látható (legalábbis az ahogy az egész elkezdődött) egy jelenet erejéig.

Ebben a mozgóképben többször is hallható, hogy a жид (zsid) szó valamelyik képzett alakját használják.
Ennek a kifejezésnek a használatát Nagy Katalin cárnő 1768.május 7-i rendeletében betiltotta, helyette az  еврей (evrej, ennek a jelentése olyan körülbelül, mint nálunk a héber szónak. Az első szó sértő, pejoratív jelentéstartalommal bír, míg a másodiknak a jelentéstartalma semleges. Művelt ember csak ezt [a másodikat használja], és ez így van mind a mai napig.), еврейский kifejezést használhatták. Persze filoszemitizmussal nem vádolható a cárnő, hiszen öt évvel később, 1791-ben minden előzmény nélkül ukázt (rendeletet) ad ki, amely egy elkülönített zsidó övezet (cserta) létrehozásáról szól. Pontosan nem tudni, hogy mi miatt hozott ilyen rendeletet ez a felvilágosult cárnő, de az érvek között lehet az is, hogy az orosz kereskedők így próbáltak megszabadulni a konkurenciától. De az sem kizárt, hogy a pravoszláv egyház akkori vezetői kérhették erre, hiszen erre az időre tehető a zsidóság erőteljes asszimilációja (bár vallásukat nem hagyták el, de orosz emberként tekintettek magukra), és tarthattak attól, hogy a judaizmuson nevelkedett emberek "megzavarhatják" a pravoszláv hívőket.  "Elrettentő" példaként a 15.század hetvenes éveinek eseményét hozhatták fel, amikor is egy olyan vallási mozgalom fejtette ki hatását, amely mozgalom tagjai erősen kritizálták a pravoszláv egyházvezetést ( főként azzal, hogy véleményük szerint a kolostorokban  eluralkodott az anyagiasság, és a materializmus. Válaszul a hivatalos egyház képviselői csak "judaizálók"-nak nevezte őket. De a mozgalom, szinte pietistának nevezhető eszmerendszere, szimpátiát keltett mind az uralkodóház egyes tagjai, mind az egyház vezető papjai  között is. Mindezért (mármint a mozgalom létrejöttéért, és terjedéséért), talán mondani sem kell, de a zsidókat tartották felelősnek. Pedig egyáltalán nincs arra bizonyíték, hogy ebben az időben a moszkvai államban egyáltalán éltek volna zsidók. Mindez nem volt akadálya annak, hogy új "szín" jelenjen meg az orosz antiszemitizmusban. A vérvád, és Jézus meggyilkolása mellett elkezdték őket egyházelleneseknek (mivel kritizálni merészelték az egyházat) is nevezni. Ez a vád  IV. (Rettegett ) Iván korában érte el csúcspontját.
De hát ez (is) már egy másik történet...
Ez a bejegyzés kicsit hosszabbra sikeredett mint szokott... Ezért is helyeztem el (még a bejegyzés írása közben) egy kereső modult is a blogban. Az eredeti (2011-es) koncepcióm mellett nem lett volna erre szükség... De én egyáltalán nem bánom, a dolgot. Remélem ti se...

Nem olyan régen olvastam, hogy a Menekülés a győzelembe remake-jének elkészítését tervezik Hollywoodban. Hát, véleményem szerint jól fel kell majd kötniük a gatyaszárat, mert A mérkőzés igen magasra tette a mércét.