Mi iz budushego

A jövőből vagyunk

A film eredeti címe : Мы из будущего                         

Alternatív címek : Mi iz budushego; My iz budushego;
We Are From Future; Back In Time; My iz budushchego                  A film nyelve: orosz, német
A produkció honlapja: http://www.m-i-b.ru

A felirat tulajdonságai:

FPS: 25

Fálj kiterjesztése: srt

Felirat nyelve: magyar

Jó néhány hónappal ez előtt elkezdetem egy filmfeliratot készíteni…

Elég időigényes a dolog… és egy kicsit bele is fáradtam… De amit elkezdtem nem akartam abbahagyni. Ezért egy kicsit pihentettem a dolgot. És pihenés közben hozzákezdtem másik feliratokhoz. Ezeket könnyebb volt csinálni, és így a sikerélményem is volt. Majd ezután befejeztem az első feliratot. Mikor végeztem, jól eső érzés kerített hatalmába. Öröm. Az az fajta ami az ember belsejéből fakad. Külső körülmények miatt, nem ilyet érez az ember.Remélem tudod, hogy mire gondolok. Úgy éreztem, másokkal is meg kell osztanom, a kiváltó okot. Ez nem volt más mint a „44 augusztusában” felirat elkészülte.

Már írtam arról, hogy egyáltalán nem gondoltam arra, hogy blogírásba kezdjek. Nem sok minden áll tőlem ilyen távol. De úgy gondoltam, ha csapok egy kis reklámot a filmnek, akkor hátha olyan is megnézi, aki soha még csak nem is hallott róla.

Igen ám, de egy felirat miatt nincs értelme blogot írni… Nincs igazam?

Végül is volt jó pár film amit megszerettem volna nézni, úgy hogy kényelmesen hátradőlök és csak nézek ki a fejemből… Vártam, hogy hátha lefordítja valaki.

Igaz a mondás, hogy evés közben jön meg az étvágy.

Volt néhány feliratom és elkezdtem közkincsé tenni… Közben meg fordítottam… és fordítottam… Végül eljött az az idő, amikor elfogyott a feladat.

Most mi legyen?

Mivel ritkán vagyok internet közelébe, és amikor ott voltam akkor is inkább a blogra tettem fel dolgokat, „munka nélkül maradtam”. Ekkor elkezdtem böngészni a netet. Találtam egy filmplakátot, amelyiket érdekesnek találtam. Főként  a főszereplő személye miatt. Láttam már pár filmben és arra gondoltam , hogy ha más nem is tudható a moziról, de legalább sejthető a minőség… Igen ám, de ez egy második rész volt. Így hát, az első rész lefordításával kezdtem  a dolgot.

És itt van, az elkészült mű.

Milyen film is ez?

Hát… Romantikus, háborús, fantasztikus.

A fantasztikum kimerül az időutazásban, amire a film cselekménye épül.

Van négy fiatal. Egy az egyetemről kimaradt történész hallgató (Danyila Kozlovszkij), egy raszta hajú (Anderj Terentyev), egy neonáci (Яглыч) és még egy fiú (Dimitrij Volkosztrlov), aki együtt nőtt fel a csoport vezetőjével. A csoport amatőr régészkedéssel foglalkozik. Második világháborús relikviákat ásnak ki a földből, amit pénzé tesznek a fekete piacon. Ám egyszer furcsa dolog történik velük…

Egy időutazás részesei lesznek.  

1942.augusztusában találják magukat. És mindent megtennének, hogy újra napjainkba lehessenek. Ami nem is olyan egyszerű.

A helyzetet bonyolítja a szanitéclány, Nyina Polikova (Jekatyerina Klimova), feltűnése. És innentől elindul a filmben a romantikus vonal is…   

A történet hátterét a Honvédő Háború eseményei adják. Nem tudni pontosan, hogy hol játszódnak az esmények. A személyes véleményem szerint a leningrádi fronton.

Ugyanis hőseink szentpéterváriak (amit ugye 1991–ig Leningrádnak hívtak). Csak az időben utaznak, a térben nem. A film legelején autóval mennek ki a városból, az ásatásuk helyére. Az autóból és a náluk levő holmik alapján nem olyan sokat autózhattak…

A filmben levő harci jelenetek, nem olyan realisztikusak mint egy Spielberg filmben.

Véres jelenet, nem is igazán van benne. Ugyanakkor a romantikus szál sem „csöpögős”.

Véleményem szerint  a film készítői próbáltak egyensúlyozni, hogy a tizenéves fiúk és lányok egyaránt élvezettel nézhessék az alkotást.

Igen, mert ez a film az ifjúságnak készült. De persze idősebbek is megnézhetik.

Nincs ebben a moziban „világ megváltás”, csak szórakoztatni akar.

Mint említettem, az egyik főhős egy neonáci karakter.

Van egy jelenet, úgy a film közepén, amikor szembesítik (ha nem is közvetlenül) azzal, hogy míg nagyapja korosztály az életét adta a nácik elleni küzdelemben, addig ő azokat az eszméket követi ami ellen harcolt valamikor a nemzete.

Amikor először láttam ezt a jelenetet, akkor eszembe jutott az, amikor a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején, először láttam orosz neonácikat a televizíóban.

Nem értettem, hogy hogyan tudják magukban az orosz identitást összeegyeztetni a náci eszmékkel.
Akkor számomra ez, maga volt  a teljes abszurditás. A film egyes szereplői szerint meg maga a hazaárulás.

De az Illés együttes óta tudhatjuk, hogy: „Happy end nincs? De van!”.

Így hát a film vége felé az újfasisztából hazafi válik… Hát igen, a körülmények…

Vagy ahogy egy gondolkodó mondta, (akire ma már nem igazán szoktak hivatkozni, bár volt idő amikor rendszeresen idézték őt [is])  „ a lét határozza meg a tudatot”.

És, hogy beteljesedik-e a szerelmi vonal?

Mivel, ez nem egy amerikai film, így jogos a kérdés!

De most, nem válaszolom meg.

A másik, amikor a fentebb említett jelenetben, szembe kerül a napjainkban oly elterjedt erkölcsi relativizmus, és a 20.századot annyira jellemző idealizmussal.

„-Holnap kivégeznek minket, és ott nem lesz jó vagy rossz.

- Lesz! Mindig lesz jó és rossz. Mi jó úton járunk! És soha nem fogják Moszkvában kiabálni, hogy "Heil  Hitler".”

Persze, a 20.századi idealizmusok elég véressé tették azt az évszázadot. A legvéresebbé…

Mégis, jobb ha az emberben vagy egy idealizmus, egy kis naivitás…

Az „Amiről a férfiak beszélnek” zárójelenete jut az eszemben. Amikor a főhősök kinn vannak a tengerparton, és beszélgetnek. Látnak egy idős házaspárt, akik féltő szeretettel viszonyulnak egymáshoz. Közben a Leonyid és Rosztiszláv elkezd beszélgetni róluk:

„-Olyan 80 évesek. Ez azt jelenti,hogy 60 évig együtt éltek. És látod, hogy szeretik egymást.

- Igen, de miért gondolod, hogy soha nem csalta meg? Lehet, hogy megcsalták egymást, ezért

ennyire boldogok, ezekben az években. Nem lehet, hogy így történt?

- Nem. Nem történt meg.

- Miért?

- Mert nem akarom, hogy így legyen.

- Ez milyen érvelés!

- Szláva, gondolj bele, és rájössz arra, hogy ez precíz érvelés.”

Igen, idealizmus nélkül kiég az ember.

Idealizmus nélkül céltalanná válik az ember. Ezért van az, hogy az erkölcsi relativizmus soha nem teszi boldoggá az embert. Mert a történet vége a csömör, a kiábrándultság…

Jobb ha az ember idealista (persze nem bigott módon, mert a bigott idealista az… valójában már nem is idealista.), legalább egy kicsit. Legalábbis szerintem.

Mert, ha nem lennénk legalább egy kicsit idealisták, egy kicsit naivak, akkor mi értelme lenne a létezé-
sünknek?  Egymás életét „falnánk fel”, értelmetlenül.

De ebben a filmben, mármint a „Jövőből vagyunk”-ban, nem vetődik  fel ez a probléma. Csak nekem jutottak eszembe ezek a gondolatok a film kapcsán…

Magához a film megértéséhez  kiegészítő információkra  igazából nincs szükség.

Sz.M.Budennyij

Esetleg csak annyi, hogy van egy létező személy akit kétszer is megemlítenek, de soha nem szerepel benne. Ez a személy  Szemjon Mihaljovics Budennyij. 1883-ban született, és 1973-ban halt meg. A Don, kozákok által lakott vidékén született, de családja orosz volt. 1903-ig földműves, ekkor besorozzák és lovaskatona lesz. Részt vesz az orosz-japán háborúban. Közben beiskolázzák. Az első világháború során először a német fronton harcol. 1916-ban áthelyezik a kaukázusi frontra. Innentől a törökök ellen harcol. 1918-ban megszervezi az 1.Vörös Lovashadsereget. 1919-be belép a Pártba, és szoros barátságba kerül Vorosilovval és Sztálinnal. A Polgárháború egyik emblematikus figurája.1921-23 között az Észak-Kaukázusi Katonai Körzet parancsnokhelyettese. 1935-ben a Szovjetuniónak öt marsalla van. Ő az egyik. És csak ketten élik túl a nagy tisztogatást…

Budonevka

1941.július-szeptember között, a déli, délnyugati hadseregcsoportok parancsnoka. Sikertelensége miatt leváltják, de Sztálinnal való közeli kapcsolata miatt más retorzió nem éri. A háború után nyugdíjba megy, mint a Szovjetunió Hőse. Agyvérzésben hal meg. Emlékiratai öt kötetben adták ki.

Híres lótenyésztő is volt. Egy új lófajta kitenyésztése is a nevéhez fűződik.

Bátorságáról katonadalok szólnak (Vörös Lovasság Dal [Konarmiejszkaja], vagy a Budonny March ). Róla nevezték el a budonevkát.

Végezetül szeretnék egy kis változásról hírt adni.

Az elkövetkező időszakban nem lesz annyi felirat feltöltve, mint eddig.

Mert bár minden szabadidőmet a fordításnak szenteltem, elfogytak a kész feliratok. Darabban van azért egy-kettő, de nem tudom tartani az általam eddig diktált tempót.

Ez egy kicsit rossz … de nem tudok mit tenni. Azt, hogy az elkövetkezendőkben milyen rendszerességgel lesz új felirat, pontosan megmondani nem tudom. De lesz, az biztos.

Idén saját feliratot már nem teszek fel, de a blog formailag és tartalmilag is alakul, még ebben a hónapban. Szeretném bővíteni a blog repertoárját, úgyhogy érdemes lesz a két ünnep között is ellátogatni ide. Legalábbis remélem…

Jövőre azután újult erővel folytatom a feliratokat is.

Addig is boldog, áldott ünnepeket kívánok mindenkinek!

Cár

Cár

A film eredeti címe : царь                              

Alternatív címek : Tzar, Tsar

A film nyelve: orosz

A produkció honlapja: -

A felirat tulajdonságai:

FPS: 25

Fálj kiterjesztése: srt

Felirat nyelve: magyar

Mielőtt bármit is írnék magáról a filmről, úgy gondolom néhány kiegészítő információt megosztok Veletek. Hiszen Rettegett Iván (1530-1584) és kora az amit bemutat ez az alkotás.

A magyarul elég kevés forrás áll az ember rendelkezésére. Nem véletlen, hiszen népünk történelméhez nem kapcsolható közvetlenül ezek az események. Mi, az oszmán és a német hódítókkal voltunk elfoglalva abban az időben. Az oroszok a tatárokkal és az lengyelekkel…

IV. Iván

Bojárok lányaival

Rettegett Iván, III.Vaszilij moszkvai nagyherceg fia. Három éves korában apja súlyosan megbetegedik. A nagyherceg halála után, egy héttagú Tanács vezeti az országot, egészen Iván nagykorúságáig. Ebben az időszakban a bojárok egy része gyakorolta  az uralmat. A központosított hatalom hívei, és a bojárok egyes csoportja között nyílt hatalmi harc volt. E küzdelem egyik fontos pillanata volt, amikor a tizenöt éves (és ezért nagykorú) cárevics trónra lép (1545). (És mint tudható, a hatalomnak személyiség torzító hatása van. Felnőtt emberekre is, nemhogy a fiatalokra.)  Macarius metropolita ünnepelte ezt az eseményt. Ez nyílt kinyilvánítása volt annak, hogy a Pravoszláv Egyház támogatja az új cárt. Ez nem volt más mint az állam és az egyház összefonódása.(A film tele van áthallási lehetőséggel, amelyek többsége számunkra, nem annyira egyértelműen felismerhetőek, mint például az oroszok számára. Mindez történelmi és kulturális különbözőségünk miatt van. A mai orosz társadalomban, időről-időre kiújul a vita erről az ügyről is. A Pópa című film is kapott e miatt bírálatot.) Jelentős reformok fűződnek a nevéhez: önkormányzati, közigazgatási, igazságszolgáltatási, a katonai és az adóreform. Ugyanakkor azokat akik a politikájával szemben álltak, kíméletlenül eltávolította az útból. Belpolitikai feszültségek ( a feudális viszonyokat átrendezi,birtok rendezésbe fog. Megerősíti a közigazgatást és a fegyveres erőket.) mellett, a külpolitikai sikertelenség (litván háború [1558-1583] kudarcai ) vezettek el ahhoz a terrorisztikus uralomhoz,  amely hivatali idejének második felét jellemezték. Ekkor hozza létre az  Opricsinát, amely szervezet tevékenységét  tömeges kivégzések, gyilkosságok, Novgorod „megrendszabályozása” illetve más városokban ( Tver, Torzhok, Vedge)  pedig zavargások kitörése kísért. Történészek több ezerre becsülik az áldozatok számát. (Ugyanakkor orosz történészek egy némelyike megemlíti, hogy az Opricsina [rém]uralma, jóval kevesebb áldozatot követelt, mint ezen időszakban, a Nyugat-Európai kulturkőrhöz tartozó Franciaországban dúló vallásháború [lásd Szent Bertalan éj]. Vagy V.Károly uralma alatt kivégzettek száma, illetve VIII.Henrik „munkásságá”-ról sem kell felejtkeznek el.)

Az opricsnyikokat (akiknek hűség esküt is kell tenniük) felhasználja a „régi” bojárok ellen.

Ez fegyveres konfliktusokat jelent.

A meghódított területeken, a hozzá lojális nemesség (opricsina) kapott feudumokat.

Közben az „ősi” nemesség birtokai (az örökösödések következményeként) felaprózódott. Így a régi nemesség tönkrement, az új „lovag” réteg  pedig felemelkedett.

Tehát anyagilag is igyekezett tönkretenni a központi hatalom ellenségeit, illetve nem riadt vissza az erőszaktól sem. Még saját családtagjait sem kíméli.

Az országban nem csak az állam által gerjesztett terror szedi az áldozatait, hanem éhínség és pestis is pusztít.

A cár gyakorlatilag az Opricsina „apátja” volt. Naponta többször részt vett a misén.

Vallásosságból is példát mutatott: énekelt a kórusban, rendszeresen imádkozott, szertartás alatt csengetett, napjában többször fennhangon olvasta a Bibliát. Mindezekkel körülbelül napi 9 órát foglalkozott. Összetudta egyeztetni magában a templomi szolgálatot, és a kegyetlenségek, kínzások megparancsolását.

1566. július 25.-én Fülöp (Filip) metropolita aláírja azt a chartát amiben megígéri, hogy a cár és az Opricsina ügyeibe nem szól bele, véleményt nem nyilvánít róluk, tetteikről.

1568.március 22.-én Fülöp(Filip) metropolita nem hajlandó megáldani a cárt.

Követeli, hogy szüntesse meg az opricsinát. Erre válaszul a cár testőre vas rudakkal halálra verik a metropolita szolgáit, magát  a metropolitát megfosztják rangjától és a Tver Otroch kolostorba száműzik. Az országban rendszeresek a felségárulási perek.

Az első nyomda megnyitása is ebben az időszakban van.

Életében elég erőt tudott mutatni ahhoz, hogy nemcsak megerősítse országa védelmét, központosítsa a hatalmat, hanem megnyitotta az  orosz terjeszkedés előtt az utat a Kaszpi-tenger felé.

Ugyanakkor halála után meggyengül Oroszország, és a külső ellenségei erőteljesen pusztítják (a krími horda támadása).

IV.Iván személyiség torzulását vannak akik az 1553-as betegségéhez, és/vagy első feleségének, Anasztázia halálához kötik (1560). A cár a bojárokat vádolta gyilkossággal, és felségárulással. Mindezt brutálisan megtorolta.

A film fordítása közben volt egy pillanat, amikor abba akartam hagyni a dolgot.

Ennek egyik oka az volt, hogy van olyan szereplő, aki  állandóan csak kiabál, ordibál, és miatt elég nehéz volt érteni, hogy mit is mond. Azután ott volt a másik véglet, az állandóan suttogók… De túllendültem a holtponton és befejeztem a dolgot. És nem bántam meg.

Egyáltalán nem gondolom, hogy egy szimpla történelmi filmet láthatunk. Tulajdonképpen Retteget Iván életéből láthatunk részleteket. Ezeket a részeket jól láthatólag elválasztották a filmben. Külön alcímeket is kaptak (A cár imája, A cár háborúja, A cár haragja, A cár szórakozik). Maga a film nem a történelmi események részletes bemutatására törekszik. Inkább korrajz szeretne lenni. Véleményem szerint az alkotók napjainkról alkotott véleménye is benne van itt-ott a filmben.  A történelmi események csak a keretét adják a történetnek.

A film 1565.-ben kezdődik és csak néhány év történetét öleli fel.

Litván háború egy része, a szemünk előtt zajlik, és vele párhuzamosan az opricsina is működik.

Láthatjuk, hogyan gyakorolja a hatalmát IV.Iván, és a befejező jelenet megmutatja a hatalommal élő ember egyik legnagyobb problémáját…

 

A Pópá-hoz hasonlóan ebben a feliratban is, a Károli-féle bibliafordítást használtam. Ugyanazon indok miatt. Egy archaikus nyelvezetet kívántam megjeleníteni. Ha már a pravoszláv liturgia nyelve az ószláv (és a helyi nyelv [jelen esetben az orosz]), ami azért elég archaikus a beszélt oroszhoz képest…

Három különböző vallásos karaktert is megkülönböztethetünk a filmben.

Sokat gondolkodtam, hogy a feliratban ezt hogyan tudnám megjeleníteni. De nem is próbálkoztam vele. Az ok, igen egyszerű. Nem azonos a kulturális hátterünk az oroszokkal.

A pravoszláv gondolkodás nem analóg sem a katolikussal, pláne nem a protestánsokéval.

De erről majd máskor, egy másik felirat kapcsán…talán…

A Cár című film felirata itt található.

Végül egy kis személyes:

Munkahelyi elfoglaltságom miatt, pénteken nem tudtam előkészíteni a blogbejegyzéshez mindent.

Szombaton meg családi elfoglaltságom volt. Ezért elnézést kérek, hogy nem a szokott időben jelentkeztem.

Pópa

Pópa

A film eredeti címe : Поп                                     Alterenatív cím : Pop (The Priest) A film nyelve: orosz A film honlapja: http://www.pop-movie.ru A felirat tulajdonságai: FPS: 23,976 Fálj kiterjesztése: srt Felirat nyelve: magyar Minden egyes feliratnál megszoktam nézni, hogy mennyire „sikeres”. Amikor az első feliratot feltöltöttem, azt gondoltam, hogy senkit sem fog érdekelni. Nagyon meglepődtem, hogy már az első napokban közel tíz letöltés volt. A Na Igréknél nem izgultam annyira. Az Olimpius Infernonál ismét meglepődte. Nem gondoltam, hogy ekkora lesz az érdeklődés. De az, Amiről a férfiak beszélnek-nél sem… Most egy olyan felirat következik, aminél ismét izgulok egy kicsit. Csak reménykedem (ugyanúgy mint a 44 augusztusánál reménykedtem), hogy lesz érdeklődés iránta. Nem egy akció film, nem is vígjáték. Hanem egy háborús (2.világháború idején játszódó ) dráma. Nem egy népszerű műfaj. Pláne, hogy a negyvenes években játszódik. Azok akik esetleg „lövöldözős” filmet várnak, csalódni fognak. Hiába „háborús” film. Másoknak meg esetleg épp attól van tele a „hócipőjük”, hogy katonákat nézzen a szabadidejében. Pláne, második világháborús szovjet katonákat. Ráadásul egy orosz filmben. Ugyanakkor dráma, ami esetleg gondolkodásra késztethet, de ha nem akkor még mindig ott a „veszély”, hogy felkavarhatja az ember érzelmeit. Fáradtan, munka esetleg tanulás után kinek van kedve ilyenekhez? Írhatnák olyanokat, amik felcsigázzák az érdeklődéseteket, de a film megtekintése után, pont az esetleges elvárások miatt, csalódottak lennétek. Nem teszem. Megpróbálok objektív lenni. Elöljáróban leszögezném, hogy nem sajnálom azt az időt (ami nem kevés ám), amit a felirat elkészítésével töltöttem el. A film utolsó jelenete A film operatőri munkája professzionális.    A film elején (és a végén is) a Nabucco zenéjét hallhatjuk. A főcím megjelenése után egy monumentális panorámát láthatunk. Amikor megláttam ezt a jelenetet először, akkor az jutott az eszembe, hogy egy hatalmas vászonra kivetítve mutatna igazán nagyon jól ez a film… A látvány, az operatőri munka végig nagyon jó. És most néhány szó a filmről. A főszereplő egy pravoszláv pap. Egy pópa. Egy kitalált személy. De maga a film története nem teljesen fikció. A néhai moszkvai pátriárka, II.Alekszej megbízást adott egy írónak (Alekszandr Szegennek), hogy írjon egy könyvet a Pszkovi Misszióról. E könyv alapján készült a film. Maga a misszió történetét az elmúlt rendszer egyértelműen negatívan ítélte meg. Azokat, akik részt vettek benne, hazaárulóknak tartották. (A vlaszovista jelzőt is megkapták.. De ez nem csoda, hiszen ez a szó szinonimája lett azoknak, akik  szülőföldjük iránti kötelességüknek nem tettek eleget. Vlaszov egy szovjet tábornok volt, aki miután hadifogságba esett, teljes „pálforduláson” ment keresztül. A hadifogolytáborokat járta, és a szovjet hadifoglyok közül toborzott katonákat, a németek számára. Érdekességként csak annyit írnék még, hogy a normandiai partraszállás során a szövetségeseknek több, német egyenruhába bújtatott szláv alakulattal kellett megküzdeniük. Vlaszov nem csak toborzott, hanem politikai plamfletteket is írt, amik kimerítették a szovjetellenes izgatás jogi tényállását. 1945 fogják el a szovjet csapatok. A többit a fantáziátokra bízom.) Szóval II.Alekszij megbízást adott a regény elkészítésére. Bizonyos fokig, apja révén ő is érintett a történetben. Ugyanis édesapja, aki szintén egyházi személy volt, a megszállt Észtországban szolgált a Nagy Honvédő Há- ború éveiben. Gyakorlatilag a Pravoszláv Egyház ezekben az években kettészakadt. Moszkva és minden oroszok Pátriárkája a sztálini rendszerrel kollaborált, a megszállt területeken  a papság egy része pedig a németekkel. A cél minkét csoport esetében ugyanaz volt. Az Ortodox Egyház védelme, megerősödésének elősegítése. (Vajon a cél szentesíti-e az eszközt?) Mivel a bolsevista terror a húszas-harmincas években erőteljesen egyházellenes (is) volt (próbálták bepótolni, hogy a XVIII.század végi, XIX. század eleji úgynevezett „felvilágosodás” eszmeisége [deizmusa, ateizmusa] nem juthatott be Oroszországba), ezért az első adandó alkalommal mindent megtettek, hogy újjáépítsék Egyházukat. A náci vezetés ezt megpróbálta kihasználni. Lehetőséget biztosít arra, hogy a lerombolt, elhagyatott templomokat  a pravoszlávok felújítsák, és újra használatba vegyék. Ennek ára  az, hogy morálisan és spirituálisan támogatni kellett őket. Ezt meg is tették. Ez az egyik oldal. A másik az, hogy nem adták át magukat teljesen a náci rezsimnek. A felépített templomokban embereket is rejtegettek a Gestapo elől. A filmben van egy jelenet, amiben a német megbízott a pópa szemére veti, hogy miközben a németek által ellenőrzött területen él, és dolgozik, addig a szeme sarkából Moszkvára figyel. Úgy gondolom, hogy fontos kérdést feszeget a film itt. Hol a határ? Meddig működhet együtt, az állam vezetőivel, az egyház vezetősége? Együtt működhet-e egyáltalán? Ha keményvonalas választ akarnánk megfogalmazni a kérdésre akkor „nem”-et kellene mondani. De, véleményem szerint, mivel az egyház(ak) vezetői is a társadalomban élnek, ezért joguk van a politikai véleményük artikulálására. Csak nem mindegy, hogy hogyan teszik mindezt, vagy hogy meddig mennek el. Azt nem gondolom, hogy üdvösségi kérdést kellene csinálniuk a politikából. Mint ahogy, időnként Magyarországon, a választások ideje alatt  teszik. Ez kontraproduktív dolog. Ezért, szerintem, nincs is értelme. Mindez azonban, csak utalás szintjén jelenik meg a filmben. Alekszej Jonov Ezeket a kérdéseket nem teszik fel konkrétan, csak bennem mint nézőben merült fel a dolog.   Bár  a film főszereplője egy nemlétező személy, de a szerző egy elő emberről mintázta, Alekszej Jonov atyáról . Jonov 1907-ben született, és 1977-ben hunyt el. 1941.-ben bekapcsolódik a Pszkovi Misszió munkájába. A Pszkovban található templom felújításában is részt vesz. Többek között… Karitatív munkája során például élelmiszert jutatott a hadifogoly táborokban. Egyházi munkája során különböző szemináriumokat szervezett, hogy a neofiták teológiai ismeretét elmélyítse. 1942.-ben egyháza kitünteti. 1944.-ben a németek felajánlják neki, hogy evakuálják a Birodalom területére, amit ő elfogad. A háború után az Egyesült Államokban él. Itt jelenteti meg a pszkovi misszióról szóló könyvét a „Krisztus nyomában” címűt (1954). Haláláig az USÁ-ban élt. A filmbeli pópát Alekszandr Joninnak  (Szergej Makovetszki alakítja) hívják. Vannak párhuzamok az ő kitalált története és Jonov életének, de vannak különbségek is. Alekszandr atya a szinte tökéletes egyházfi. Felesége (Nyina Uszatova, aki alakításáért  Arany Sas díjat kapott 2010-ben) egy nagyon jószívű, de hirtelen természetű asszony. A házaspár nem nácibarát, de szovjet barátsággal sem lehet megvádolni őket. Megpróbálnak emberek maradni az embertelenségben. A főszereplő példaképe és névadója Alekszandr Nyevszkij.           Alekszandr Nevszkij Ő az orosz történelem legendás alakja. Feltehetőleg 1220-ban született, és 1263-ban halt meg. Jaroszláv novgorodi fejedelem fia. Legyőzte a svédeket ( Néva melletti csatában, ezért hívják Nyevszkijnek), a teuton lovagrend seregeit (a teuton lovagrendet 1190-ben alapították. Elsődleges céljuk a Szentföld felszabadítása volt. De nem sokáig voltak a Közel-Keleten. Inkább Kelet-Európában és a Balti-tenger vidékén próbáltak birtokokat szerezni. Kihasznál- ták a tatárdúlástól meggyengült orosz fejedelemségek közti viszályokat. A teu- ton lovagok sorra foglalták el Rusz városait. Így jutottak el Novgorodig. A novgorodi fejedelem, Pszkov közelében, a Csúd tó jegére csalta a németeket, ahol bekerítették és legyőzték a teutonokat. Ekkor Alekszandr Nyevszkij húszon éves volt. Mivel mind a nyugati hódítók [svédek, németek], mind a keleti hódítók [tatárok] ellen sikeresen védte meg a fejedelemségét, az orosz történelem kultikus figurájává vált. Alekszandr Nyevszkij alakját a szovjet propaganda is felhasználta. Az 1938-as film [Jégmezők lovagja] kultikussá vált, a Honvédő Háború éveiben. Halála után szenté avatták.), és ezáltal megakadályozta a katolikus térítést Oroszországban. Ugyan ilyen cél vezérli a filmben szereplő klerikális szereplőket is. Megakadályozni az új eszmék terjedését a pravoszláv közösségben. Alekszandr atya, az úgynevezett pravoszláv újjászületést, a németek nélkül képzeli el. A filmben szereplő német katonákra jellemző, hogy úgy viselkednek, mint a turisták. Többször visszatérő téma a fényképezkedés. Mindent fényképeznek. Emlékek az otthoniaknak. (Ha a Youtube-ra felmégy ott is találsz, nem kevés filmet , amit ebben az időben vettek fel német katonák Ukrajnában, Belorussziában stb…  ) Vannak a filmben partizánok… (Az egyik szereplő életét végig kísérhetjük. Hogy hogyan lett a csapatától elszakadt kiskatonából, könyörtelen partizán és végül hogyan szelídül meg.) No nem azok a  kemény legények, akikről ódákat zengtek a fizetett trubadúrok négy évtizeden át. Vannak a filmben  kollaboráns rendőrök. Koncentrációs tábor. Hadifoglyok… És a felszabadító Vörös Hadsereg  is megjelenik a film végén. Minden együtt van, ami egy második világháborús filmben lehet… De ebben a filmben nem a harci cselekményeken van a hangsúly. Mivel ilyen nincs is benne … Kivéve egy rajtaütést, ami inkább mészárlás mint harc. Nem gondolom, hogy a filmtörténet legnagyobbjai között van a helye, nem gondolom, hogy adrenalin túltengése lesz tőle az embernek… De maga a film műfajának sajátosságai azért megtalálhatóak benne. Szerethető alkotás, és hogy miért? Nem tudnám megmondani. Talán azért, mert szerethető karakterek vannak benne. Emberek. Morális értékekkel. Egy immorális időszakban. De, mint már fentebb írtam, nagyon élveztem a fordítást. A filmfelirat készítése és nézése közben, fel-fel vetődtek bennem gondolatok … És én szeretek gondolkodni. Még erkölcsi kérdésekről is. A  Na Igré-kben azt hiányoltam, hogy igazából nincs sok különbség a geek fiatalok és az őket kihasználni akarók között. Az első rész nézése közben ez mindig is zavart engem. Talán a második rész legvégével, ezt akarták „levezekeltetni” Vámpírral. Nem menekült el, vállalta a tetteinek a következményét. És ezáltal lett más, mint aki volt. És így lett katarzis a filmben (filmekben). Először úgy terveztem, hogy az egyik héten az első, következő héten pedig a második rész feliratát teszem fel. Nem bántam meg, hogy nem így tettem. Szervesen összetartozik a két rész. És, így hogy egy bejegyzésben van a kettő, ez az összetartozás, talán érzékeltetni tudtam. De visszatérnék még néhány mondat erejéig a Pópá-hoz. A fordítás során nagyon élveztem a rituális szövegeket. Az egyik jelenetben, ahol a pópa épp egy brosúrában bibliai idézetet olvas… Nos, itt a Károli Gáspár féle fordításból idéztem a szöveget. És mert Károli protestáns volt, talán ezért nem illett volna az ő fordítását használnom. Mivel azonban a  pravoszláv liturgia az ószlávot (is) használja, szerettem volna ha archaikus formája lenne az idézetnek. A magyar társadalomban ez a fordítás a legismertebb, és a revidálások ellenére archaikus a szövege. Ennyit tudok felhozni mentségemre. A film több részre van felosztva. Az egyes részek, a pravoszláv ünnepek nevét viselik. Mintegy kötödnek is az ünnepekhez. Dátum szerint is, és bizony képletesen is. Kellemes időtöltést kívánok a filmhez! A feliratot itt találjátok.